Vészigazolásokkal folytatja az Immortals a Pro League-et

Vészigazolásokkal folytatja az Immortals a Pro League-et

A WESA vésztranszfereket engedélyezett a szervezetnek, miután az 3 játékosát is elvesztette, és képtelenné vált a liga folytatására.

Igazán nehéz helyzetbe került az Immortals, miután kNgV-t kirúgták, a Teles ikrek pedig visszakoznak az aktív játéktól és kispadra kérték magukat. Mivel ez 3 emberes veszteséget jelent a szervezetnek, nemigen tudnának játszani semmilyen versenyen vagy ligában. Az EPICENTER kvalifikációjáról szimplán kivették a csapatot a szervezők, és más versenyek közeledtével hasonló esetek történhettek volna velük.

"Nem engedhetjük, hogy túszként tartson minket három játékos csak a Major miatt"

Megszólalt az Immortals CEO-ja; Noah Winston kNgV botrányáról.

Szerencsére ennek a részleges megoldására most a WESA –mely a top csapatok érdekvédelmi szervezete– engedélyezte nekik, hogy a szabályokkal szemben cserélhessenek 3 játékost is a vészhelyzet miatt. Ezzel együtt pedig precedenst teremtettek, ugyanis az ESL Pro League-ben mostantól minden ehhez hasonló esetnél lehet cserélni 3 embert. Mivel gyors és váratlan változásokra kellett reagáljanak a ma esti CLG elleni meccs miatt, ezért két Tempo Storm játékosra esett a választás, akik nem érintettek a ligában, mióta a Luminosity Gaming lecserélte őket a nyáron.

Az Immortals ismét horvy leigazolásán dolgozik

Májusban nem jött össze, de úgy tűnik nem adja fel a szervezet.

A beugrók tehát shz és destiny, valamint a csapat edzője, zakk lesznek. Arról még nem tudni, hogy ez egyszeri vagy hosszútávú együttműködés lesz az Immortals és a Tempo Storm játékosai között, ám a szervezet körüli dráma és a játékosok lelépése miatt egyértelműen szüksége van a csapatnak még két főre a folytatáshoz. Az 5. játékos, horvy továbbra is Brazíliában tartózkodik, ugyanis a P1-es vízumkérelme még mindig feldolgozás alatt van. Amint ezen az akadályon túljut a fiatal brazil tehetség, rögtön repülhet is az USA-ba, hogy a csapattal együtt gyakoroljon és versenyezzen. Addig kénytelenek zakkot alkalmazni helyette.

Ma este tehát a következő 5 játékos lép a pályára a CLG elleni ESL Pro League meccsen:

  • Lucas "destiny" Bullo
  • Lucas "steel" Lopes
  • Ricardo "boltz" Prass
  • Bruno "shz" Martinelli
  • Rafael "zakk" Fernandes

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések