Gyanús körülmények között jutott a legjobb 16 közé a Team Rákosi

Gyanús körülmények között jutott a legjobb 16 közé a Team Rákosi

A minor kvalifikáció meglepetéscsapata voltak itthon, de sok a "véletlen" a történetükben.

A tegnapi napon az európai kvalifikáción nagy port kavart, hogy több mérkőzést is csalások árnyékoltak be, a szabálytalankodókat menet közben ki is tiltották. Erről már írtunk a mai nap során egy átfogó cikket, ezért részletesen nem térnék ki az esetekre. Viszont van itt egy, a hazai közösség számára sokkal fontosabb téma, amiről mindenképp beszélnünk kell. Ez pedig nem más, mint a Team Rákosi és a körülöttük kibontakozni látszó csalási botrány.

Talán a valaha volt legtöbb csalóval rendelkező Major kvalit láthattuk tegnap

Amikor, egy major kvalifikációra gondolunk, akkor azt nem pont így ebben a köntösben képzeltük el.

A tegnapi napon a magyar csapatokat követtük a Minor nyílt kvalifikációján, ahol a Rákosi volt az egyedüli életben maradt ötös a vége felé. A magyar, mix jellegű csapatról rendkívül kevés információ volt előzetesen és sokáig senki sem tudta hová tenni őket, pláne az eredmények tekintetében, hiszen valahogy beverekedték magukat a kvali legjobb 32 csapata közé, ami más, komolyabb hazai próbálkozónak sem sikerült. Viszont a Rákosi elég meggyőzően menetelt előre. Ezután pedig megjelentek a kritikák, a pletykák és a vádak. Röviden: egybehangzóan lecsalózta őket a hazai közösség.

Az egész történet akkor kezdett el felpörögni, amikor az alábbi, szürreális clutch megtörtént. Az utolsó játékos elleni ninja defuse egy Majorön a legtökösebb pillanat lehetne valaha, amit egy Xyp9x kaliberű játékostól gond nélkül el is hinnénk a pillanat hevében. De itt valami nem okés, hogy finoman fogalmazzak: nyugodt szívvel leszedi a bombát, majd a dobozon át lelövi FARIS-t.

Ekkor indultak be a mindenféle sárdobálások és jöttek meg az első információk arra vonatkozóan, hogy kik is ezek a játékosok, és még is mit látunk valójában. Egyikükkel hosszas beszélgetésbe folytunk és érdekes dolgokat tudtunk meg tőle. Állítása szerint a csapat két tagja, gavinho és majk_rem mindvégig csaltak és nem ez volt a számukra az első alkalom. Ugyanis a forrásunk állítása szerint nem egy kitiltott Steam fiókot birtokolnak, és más online versenyeken, pl. a Gfinity kupáin is csalnak hétről-hétre, több száz fontokat bezsebelve. Ezeknek az eredményeknek egy részét Team Kádár, és nem Rákosi név alatt érték el. Tudomásunk szerint több alkalommal vádolták őket csalással is, ám a csapat a tegnapi interjúban ezt cáfolta, sőt rátettek egy lapáttal: ők azok, akik több alkalommal is csalókat buktattak le ezeken a kupákon!

A szóban forgó beszélgetést a játékosokkal teljes egészében az alábbi, 20 perces VOD-ban hallgathatjátok meg, érdemes. Vannak benne apró inkonzisztenciák (készültünk/nem készültünk; 3 hónapja/1 hete játszunk együtt).

Az interjúban elhangzik egy kérdés a játékosok nickjeivel kapcsolatban, melynek a legfontosabb része egyértelműen az volt, hogy van-e köztük "seljoy" névre hallgató. Ugyanis a közvetítés alatt többen is írták ezt a nevet a chatben, mellétéve, hogy egy komoly csaló múlttal rendelkező játékosról van szó. Nos, a forrásaink ezt a feltételezést is meg tudták erősíteni, ugyanis ők elmondták, hogy gavinho egyenlő seljoy-jal.

A beszélgetés egyik legfontosabb üzenete az ártatlanság vélelmére való felhívás volt a csapattól, miszerint:

“Amíg nincs teljes bizonyíték, hogy mi [...] nem megengedett eszközöket használtunk, addig nem foglalkozunk ezekkel a hozzászólásokkal, bármi is legyen.”

Nos, teljes bizonyíték a csalásra nincs is, ezért a fenti mondat helytálló vélemény a részükről. De azért vannak érdekes állítások a közösségen belül (egymástól függetlenül többen is megerősítették azt, hogy csalnak vagy csaltak korábban -a szerk.), amiket érdemes fenntartással kezelni, de azért el kell gondolkodni rajtuk. Az interjúban egyébként, ha végighallgatjátok, logikai hibák és érdekes megjegyzések bőven előfordulnak, illetve fontos tudni, hogy majk_rem nem vett részt a beszélgetésben, mert dolga akadt a meccs után. Pedig a klippek közül lett volna mit elemeztetni vele is.

Ha már szóba kerültek ezek a jelenetek, amiket a "nem sima" kategóriába sorolnánk, nézzünk is meg párat közülük! Az egyik ilyen ez, amikor is VDBTank háttal állva lövi fejbe MIHU-t (a hp-t kell figyelni bal alul):

Ha már Tank, akkor érdemes mellészúrni ezt is. Itt érdekes rángatózást produkál a játékos, hogy szolidan fogalmazzak:

Vagy itt van egy másik érdekesség, amikor majk_rem lehozza a kört a világ legindokolatlanabb letartása után:

Gusztit se kellett félteni, ő füstön át tolt olyan fejest a Famas-szal B lerakóra, bank alól, hogy "wow":

Az egyik személyes kedvencem ez a táncolás volt quad körül. Ilyen virtussal már tehetségkutatókba neveznek egyesek, ám ő mégis a CS mellett döntött.

Ha már 200 IQ playek, akkor azért ezt az elképesztően next level forgatást is mellé tenném még így bónuszként. Ugyanis annak az esélye, hogy Hyper onnan jöjjön kb. 0 volt. Mégis átmentek B-re valamilyen "megérzés" vagy "isteni sugallat" miatt:

Ezek a klippek önmagukban nem bizonyítanak sokat, lehet hogy kivételes játékintelligenciáról, vagy szerencséről beszélünk (bár ennyi szerencse a világon nincs -a szerk.). Az ártatlanság vélelme abszolút fennáll, tehát egyértelműen lecsalózni mi nem fogjuk őket, és erre mást sem bátorítunk. Azonban egy-egy megmozdulásuk kifejezetten a gyanús kategóriába tartozik, és az egészséges szkepticizmus határain belül fontos, hogy kritika alá vegyük a történteket.

Hivatalos kivizsgálás a Minor kvali kapcsán aligha várható, hiszen a Kinguin ellen kikaptak a top 16-ban 2:0-ra, így nem jutottak be a zárt körbe, és nem vertek meg egy komoly csapatot sem odáig. Tehát megóvás nem érkezik majd senkitől, így mindez szépen le fog ülni. Azonban jó kérdés, hogy ha folytatják, és más versenyeken is hasonlók történnek, akkor már jobban figyelnek-e majd rájuk, hiszen a tegnapi kitiltások után hatalmas médiavisszhangot kapott a Minorok alul szervezettsége és a cheaterek nagyszámú jelenléte. Mindenesetre is, kíváncsian várjuk a fejleményeket az ügyben.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!