Már megint vízum dráma: woxic nem játszhat a Dreamhack Denveren

Már megint vízum dráma: woxic nem játszhat a Dreamhack Denveren

Amikor a kormány beleszól a CS:GO profik életébe…

Minden HR rajongó régóta várt már arra, hogy a két új játékossal, woxic-kal és ISSAA-val kiegészült HellRaisers lejusson első offline versenyére ezzel az ötössel. Ez végre meg is történt, hiszen nemrég kijutottak a Dreamhack denveri állomására, ami október 20-án indul. Sajnos woxic nem lehet majd csapattársaival egy friss amerikai rendelet miatt, ami kihatással van a vízum kiadásra is.

A közleményben írt dolgok röviden arról szólnak, hogy a Törökországban letartóztatott nagykövetségi dolgozó miatt minimalizálják az összes olyan vízumkérelmet, amely nem bevándorlással kapcsolatos, emiatt pedig woxic nem kérhet magának útlevelet a három napos versenyre. Persze woxic érthető módon teljesen maga alatt van.

„Ma megint megértettem, hogyha az a célod, hogy profi játékos legyél, add fel. Ebben az országban örülj annak, ha játszhatsz a játékkal.”

Nem ez az első eset, hogy valaki vízumproblémákba szalad bele, 2016-ban például az MLG Columbus versenyén pyth nem kapott vízumot az Egyesült Államokba, amiért a NiP-nek THREAT-tel kellett játszania a Major alatt. A HellRaisers szervezete nem adott még ki közleményt, így nem tudjuk, hogy ki fogja helyettesíteni woxic-ot a Dreamhack Denveren. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

 

Kövess Minket!



Közvetítések