5 magyar játékos küzdhet tovább a Major álomért

5 magyar játékos küzdhet tovább a Major álomért

Ezúttal nem csak az európai küzdelmekre érdemes figyelni, hanem a kínai selejtezőkre is, ahol Magyarország szintén tiszteletét teszi.

Tegnap éjjel véget értek a PGL Major Koppenhága nyílt selejtezői Európában, Amerikában és Ázsiában. Így összeállt az a 32 fős mezőny is, ami az öreg kontinensen az RMR-ekért küzdhet majd a két zárt selejtezős csoportban csütörtöktől – közülük összesen 21-en fognak továbbjutni. A 2-es számmal jelzett online versenyen négy magyar játékosnak lehet szurkolni majd: az Aaront, msN-t és kamiont magába foglaló PERA, valamint torzsi és a MOUZ is itt fognak versenyezni azért, hogy eljussanak a bukaresti RMR LAN-ra.

Európai csoportok

Frissítés: A Liquipedia alapján a MOUZ az EYEBALLERS, a PERA pedig az Eternal Fire ellen játszik nyitómeccset.

Az eredeti cikk, változatlanul:

A cikk írásának pillanatában még nem hirdették ki a mérkőzések párosításait, de ha többet tudunk, frissítjük a cikket. Addig is, alább láthatjátok, hogy kik értek a Major selejtezőinek ezen szakaszába. Néhány nagyobb név, akik végül lemaradtak: 9INE, FTW, Espionage, PARIVISION, TSM, Bleed, Sprout, Anonymo és Endpoint (sl3nd sajnos hiába volt a 4. kvali egyik legjobban teljesítő játékosa).

Ázsiai selejtezők

A Rare Atom nevű kínai csapatban játszó korynak hála Magyarország most ebben a régióban is tiszteletét teszi a Major selejtezős szakaszában. A magyar rifler péntektől fog játszani, a cél pedig az lesz, hogy az első két hely egyikén végezzen a nyolc csapatos, vigaszági-kieséses rendszerű tornán. Ez valószínűleg nem lesz könnyű feladat, hiszen a Lynn Vision és a TYLOO messze a legjobb kínai ötösök. De azért a Rare Atomban is van minőség, mégha az év vége felé nem is volt túl sok lehetőségük ezt megmutatni nemzetközi színtéren. Summer és somebody ezer éve játszanak, kory, phzy és az edzőjük, Twista pedig mind európaiak és keményebb ellenfelek baját is ellátták már az évek alatt.

Észak-amerikai selejtező

Ebben a régióban még nincsen magyar, de azért említés szintjén azt is idetesszük, hogy innen kik jutottak ki végül az RMR-re: FURIA, Complexity, M80, Liquid, Boss, Rocket, Wildcard, Nouns és Badass. Hozzájuk még nyolc dél-amerikai felállás fog csatlakozni a következő napokban, hogy összeálljon a 16 csapatos LAN mezőnye.

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár