Hivatalos: Kínai csapatban folytatja a karrierjét kory

Hivatalos: Kínai csapatban folytatja a karrierjét kory

Ebből akár még egy Major szereplés is összejöhet jövőre a magyar játékosnak.

Még szeptember elején számoltunk be arról az igen különös hírről, miszerint a Sangal egykori játékosai, kory és phzy a kínai Rare Atomhoz igazolhatnak. Azóta eltelt egy hónap és nem sokat lehetett hallani a furcsa mixről. De ma reggel a kínai org végre megtette a bejelentést: a két európai játékos három kínaihoz, valamint egy finn edzői stábhoz csatlakozik.

A magyar rifler a Sangalból történő júniusi kirúgását követően több kisebb projektben is kipróbálta magát. Például a Rubik néven futó hazai ötösben is játszott pár meccset. Azonban egyik alkalommal sem találta meg a számításait, így egészen eddig szabadúszó volt. Nem igazán látszott, hogy hol köthet ki és ha nincs az az első pletyka, akkor valószínűleg senki sem számított volna rá, hogy egy magyar játékos végül egészen Kínáig mehet egy lehetőségért, hiszen még sohasem történt ilyen.

Persze nem kory és phzy lettek volna az első európaiak, akik egy távolkeleti csapatban próbálnak szerencsét. Csak hogy néhány példát mondjunk erre: annak idején az ukrán bondik a TYLOO-nál játszott, nemrég pedig a balkáni mezőnyből itthon is jól ismert arcok, azaz emi, ROGA és LETN1 viselték ezt a mezt.

Ezeket olvastad már?

Ami a felállás többi tagját illeti, somebody és Summer valószínűleg ismerős lesz azoknak, akik régebben látták a TYLOO-t játszani a Majorökön. EXPRO – aki a csapat irányítója lesz – pedig a Lynn Visionből lehet ismerős. A legnagyobb név azonban nem is az aktív felállásban, hanem az edzői stábban szerepel: a csapat mögött álló mester ugyanis az a Twista lesz, aki 2019-ben egy Major döntőig vezényelte a finn ENCE-t.

A Rare Atom CS2-es csapatáról elég nehéz megmondani, hogy milyen potenciál van bennük, ugyanis a kommunikációtól kezdve egy rakás faktor van, ami garantáltan megnehezítheti majd a dolgukat. Persze a koppenhágai Majorre készülve elég jó esélyük lehet, mert az általában igen gyenge ázsiai mezőnyben jelen állás szerint csak a TYLOO új csapata (ami egyébként a Rare Atom előző ötöse) jelenthet kihívást. Szóval benne van a pakliban, hogy jövőre koryt is láthatjuk a Majorön – mi szurkolni fogunk érte.

Kövess Minket!



Gamer szótár