Először találkozik a sport és az e-sport egy hazai szakkonferencián!

Először találkozik a sport és az e-sport egy hazai szakkonferencián!

Az 1972-ben útjára induló e-sport mára már meghódította az egész világot, és lassan a hagyományos sportokkal is összefonódik.

November 16-án tartják Magyarország első, e-sporttal és sporttal foglalkozó konferenciáját a budapesti Kempinski Hotel Corvinusban.

A világot behálózó e-sport itthon is egyre inkább foglalkoztatja az embereket, hogy vajon miért ilyen sikeres, miként fogja meg ilyen széles körben a fiatalságot, és mit tartogat a jövő ebben az ágazatban. Még mindig folyik a vita arról, hogy igazi sportnak lehet-e tekinteni a profi szinten űzött videojátékozást, és mindenkinek más válasza van erre a kérdésre. Azonban az tagadhatatlan, hogy az e-sport komoly iparággá nőtte ki magát az évek során. Az első nagyobb volumenű esemény az Atari által szervezett Space Invaders bajnokság volt, 1980-ban. Több, mint tízezren vették fel a harcot a támadó pixelek ellen, és próbálták meg elérni a legmagasabb pontszámot. Azóta is töretlen a fejlődése és most már a klasszikus sportok népszerűségével is felveszi a versenyt.

A hagyományos sportok több ezer éves történelme, és a már meglévő, hatalmas tapasztalat mellett a felépítése és struktúrái egyértelműen mintaként szolgálhatnak a feltörekvő e-sportok számára.A kapcsolat a két tevékenység között a versenyszerű videojátékok megjelenésével már régóta felfedezhető, hiszen mindkét irányzat tanulhat a másiktól és a jól működő mechanizmusaikat egyértelműen átvehetik egymástól. Az e-sportok növekedése a sportok bevonása nélkül is hihetetlen fejlődésen van túl, tehát kérdés, van-e szüksége az előbbinek az utóbbi támogatására, vagy inkább a sportok világa lehetne színesebb az elektronikus sportok bevonásával. A kölcsönös együttműködésből és közreműködésből mindkét oldal csak profitálhat.

A társadalom megítélése azonban sokszor nem ilyen pozitív, sokan még most sem fogadják el, hogy egy lapon emlegetik a fizikai igénybevételt és rengeteg edzést kívánó sportokat, és –leegyszerűsített megfogalmazással– a számítógépezést. Az első téma kifejezetten ezzel foglalkozik majd, melyben Bíró Balázs, az Esport1 lapizgatója is előadást tart, e-sport és klasszikus sportok témakörben.A popularitás mezsgyéjén haladva, a sportklubok érdeklődése és csatlakozása a különböző játékok közösségéhez előbb-utóbb amúgy is bekövetkezett volna. Az utóbbi időben azonban megszaporodott világszerte és itthon is a topcsapatok virtuális térben való megjelenése. Az ő szerepük kiemelt fontossággal bír az e-sportok jövőjét illetően, ezért több neves előadó is beszél majd a rendezvényen ebben a témában: Gergely István és Mezei Péter a Budapest Honvéd, Szegő Péter az MTK, illetve Telegdy Zoltán a DVTK együttesétől.

A harmadik etapban a tudomány és az e-sportok világának összefonódásáról tartanak prezentációkat neves szakemberek, köztük Bányai Fanni, az ELTE doktorandusza és e-sport pszichológus. A szaktekintélyek bevonása már nagyon régóta jelen van a klasszikus sportok és klubcsapatok életében, hiszen a fizikai és szellemi felkészüléshez különleges technikákra és eljárásokra van szükség.A napot egy e-sport meetup-al zárják a szervezők, melyben az itthoni sportcsapatok szakemberei, akik már rendelkeznek e-sport csapattal, vagy csupán tervezik a belépést a videojáték versenyekbe, az e-sportcsapatok vezetői, a játékosok, és a közösséget formáló szereplők szabadon beszélgethetnek a nap legfontosabb eseményeiről.

A konferencián való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. További információkat és a teljes programot, valamint a jelentkezést a kattintás után megtaláljátok!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!