A PGL CEO-ja beszélt a Minorokról és a krakkói Majorről egy interjúban

Silviu Stroie-val, a PGL ügyvezető-vezérigazgatójával készített interjút Bukarestben a HLTV.

A múlthéten rendezte meg a PGL az európai Minort. Miután a verseny véget ért, és a csapatok távoztak a stúdióból, a cég vezetője, Silviu Stroie adott egy interjút a HLTV-nek. A terjedelmessége miatt eltekintenék attól, hogy a teljes szöveget lefordítsam nektek, azonban az elhangzottakról mindenképp érdemes az alábbiakat kiemelni.

EU-ban még csak-csak, NA-ban szinte senki sem nézte a Minort

A 100 ezer nézőt sem érte el a Twitch peak EU-ban, az NA Minor pedig a 30 ezret sem.

Először is a Minorokról esett szó, és magáról a Major kvalifikáció menetéről. A PGL első embere szerint ezzel kapcsolatosan komoly változásokat kell szorgalmazni, ugyanis a rendezés veszteséges, nincs elég szponzor, és kevesen nézik. Szerinte egy meghívásos rendszer sokkal jobban működne az online kvalik kiváltásában, de itt aggályosnak tartja azt, hogy nincs elég szervező a piacon, és az MTG rendezi a legtöbb olyan versenyt, ahol az esélyes tier 1-2-es csapatok vesznek részt az év során.

Aki nem ismerné az MTG-t, annak pár szóban elmondanám, hogy ők kik, és mit is csinálnak. A nevükkel nem sokat találkozni versenyeken, pedig Stroie nem hazudik, tényleg ők uralják a piacot. Ugyanis ők birtokolják a DreamHacket, az ESEA-t és az ESL 75%-át. Ha belegondoltok, valóban igaz, hogy a tier 1-2-es események nagy részénél ezek a nevek fordulnak elő, mint rendezők. Ráadásul az ESL befolyása alá tartozik a WESA nevű érdekvédelmi szervezet is, ami olyan csapatokat foglal magában, mint az SK, a Virtus.pro, a Faze és még sorolhatnámTehát a jelenlegi feltételek mellett egy pontalapú, meghívásos rendszer nem működne, vagy ha mégis, meglenne az esélye a visszaéléseknek.

November végéig leleplezi a Valve 2018 2. Majorét is?

Jövő hónap végéig pályázhatnak a szervezők 2018. második Majorére.

A krakkói Major is előkerült, amiről nagyon sokan negatív véleményt fogalmaztak meg a technikai malőrök miatt (valljuk be, hogy jogosan). Természetesen ezzel ők is tisztában vannak, és felvázolta a problémát: A PGL-t mindig is, mint produkciós céget emelték ki a többiek között, és ezzel a részével valóban nem volt gond a Majornek, sőt, ebben ez volt mindeddig a legjobb. De a technikára nem fordítottak elég erőfeszítést, legalábbis nem annyit, mint amennyit a produkcióra, és ez balul sült el. Elment az internet, a gépek állandóan tönkrementek stb. Ezen természetesen a jövőben javítani szeretnének.

Arra a kérdésre, miszerint a krakkói problémák csökkenthetik-e az esélyeiket egy újabb Major megszerzésében egyértelmű választ adott: igen. Kicsit bővebben, ő úgy látja, hogy ezeket a dolgokat a Valve-nek ki kell vizsgálnia, a PGL-nek pedig az a dolga, hogy javítson rajtuk. Ugyebár nemsokára kiderülhet, hogy ki kapja a következő Majort, így sok idejük erre nincsen, de bizakodó.

Eléggé paráznak a játékosok a PGL Major gépeitől

I5-ös procik egy CS:GO Major versenyen? WTF

Végül arra terelődött a szó, hogy milyen terveik vannak a jövőre nézve. A legizgalmasabb mindenképp az, hogy 2018-ban két új stúdiót húznak fel: egyet Ázsiában, és egyet Észak-Amerikában. Ezzel a bővítéssel még inkább ráerősíthetnek a "Minoros cég" címükre. De emellett az új piacok segíthetnek abban, hogy felülkerekedjenek az ESL-en, akik a jövedelmet tekintve jelenleg a legnagyobb e-sport vállalat a világon. Kíváncsian várom, hogy mi sikerül a tervekből és a következő Major megszerzéséből. Abban viszont biztos vagyok, hogy a krakkói Major egy súlyos lecke volt a PGL-nek, és hasonlót nem fog többször előfordulni.

Borítókép: HLTV

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!