A McLaren az első, aki e-sport igazgatót vett fel!

A McLaren eddig is érdekelt volt az e-sportok terén, viszont úgy tűnik, hogy tényleg nagyon komolyan gondolják.

Már az utolsó stádiumában van a McLaren által rendezett World's Fastest Gamer verseny, és ennek örömére a wokingi csapat bejelentette az iparág első e-sport igazgatóját, Ben Payne-t!

A Forma1 is beszáll az e-sportba!

A McLaren az első F1 csapat, amelyik belép az e-sport piacra.

Mit is csinál egy e-sport igazgató?

Igazából egy ilyen pozíciót betöltő ember a cég e-sporton belüli fejlődéséért és a végrehajtásért felelős. Jelenleg ez a McLaren-nél annyit jelent, hogy Ben Payne fog figyelni a World's Fastest Gamer projectre, természetesen nem egyedül, hanem a WFG Partner közösséggel együtt. Ezenkívül még ő fogja megkötni a cégen belüli játékhoz kapcsolódó szponzorációkat is, a McLaren esetében gondoljunk itt a Logitech-re és a Sparco-ra. Ez még csak az a része, amiről igazából tudunk, ugyanis a McLaren tényleg nagyon komolyan beszeretne lépni az e-sportba, úgyhogy a későbbiekben ennél jóval több dolga lesz Ben Payne-nek.


Ilyen szimulátorokon játszanak a World's Fastest Gamer versenyzői -fotó: WFGamer Twitter

Ben Payne-ről annyit érdemes tudni, hogy korábban az XBOX EMEA-nal dolgozott, mint third-party marketinges és a kapcsolatokért felelős munkatárs. Ezenkívül már megjárta a Windowst, a SEGA-t, a 2K Gamest és a Future-t is. 

"Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhattam a McLaren-hez, mint e-sport igazgató, főleg úgy, hogy még jelenleg is tart a World's Fastest Gamer verseny. Ez a legizgalmasabb időszak, és azon leszek, hogy a McLaren-t feltegyük az e-sport térképre." -Ben Payne

Zak Brown, a McLaren főigazgatója is szólt pár szót:

"A gaming és az e-sport kettő, óriási és izgalmas piacot tartalmaz, és reméljük, hogy ezek lesznek a megfelelő elemek ahhoz, hogy elindítsunk valami újat a McLaren-nél. A gaming megjelenése és fejlődése nagyon közel áll a motorsporthoz és a F1-hez is, ami egy elég otthonos környezetet varázsol nekünk."

John Allert, a McLaren marketingvezetője sem maradt szó nélkül:

"A McLaren-t az ilyen fajta e-sportok élére szeretnénk helyezni. A World's Fastest Gamer versennyel mi voltunk az első F1 csapat, aki e-sport versenyt rendezett. Most, hogy Ben is csatlakozott hozzánk, biztos vagyok benne, hogy a növekedésünk csak gyorsulni fog és rengeteg új ötletünk is van már. Jelenleg jó szponzori kapcsolatot ápolunk a Logitech G-vel és a Sparco-val, de reméljük, hogy a jövőben minél több támogatót találunk még."

Úgy látszik a wokingiak tényleg nagyon komolyan veszik az e-sportot és azt is jó látni, hogy egy F1-es csapatként versenyeket szerveznek. Reméljük, hogy a jövőben több F1 istálló is beszáll az e-sportba. Képzeljük csak el, hogy virtuálisan is összecsapnának a Mercedes ezüst nyilai a Ferrarival vagy akár a Red Bull-lal. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!