25 éves holland srác nyerte a McLaren versenyét!

30 ezer jelentkező közül végre kiderült, hogy ki a leggyorsabb!

Óriási hírnek örvendett, amikor a McLaren bejelentette, hogy beszáll az e-sportba és saját versenysorozatot indít World's Fastest Gamer nevén. 

A Forma1 is beszáll az e-sportba!

A McLaren az első F1 csapat, amelyik belép az e-sport piacra.

A McLaren főhadiszállására már csak a 12 leggyorsabb pilóta nyert belépőt. Érdekesség, hogy nem csak ifjú elszánt tehetségek indultak a versenyen, ugyanis eljutott Wokingba például egy dán orvos, egy 41 éves francia édesapa, valamint egy brit köztisztviselő is. Ebből is kitűnik, hogy nem csak fiatalok foglalkoznak ilyenekkel, és látható az is, hogy tényleg volt célközönsége a versenynek.


A 12 döntős - fotó: McLaren

Végül a győztes a holland Rudy van Buren lett, aki Freek Schothorst-ot győzte le egy mindent eldöntő 4 órás küzdelemben. Van Buren kicsit komolyabb háttérrel jelentkezik, ugyanis 2003-ban holland gokart bajnok volt, viszont 16 éves korára anyagi gondok miatt abbahagyta a versenyzést. 

"Minden gokartozó kisgyerek a F1-ről álmodozik általában, és aztán egyszer csak eljön az a pont, amikor ez az álom csak úgy elröppen. Most, hogy megnyertem a World's Fastest Gamer versenyt újraélhetem ezt az álmot. Ez az egész rendkívül izgalmas volt, és egyszerűen nem tudom elmondani, hogy hogyan is érzek most. Múlt héten léptem be először a McLaren Techonológiai Központjába, ma pedig úgy távoztam, hogy én vagyok a legújabb alkalmazott. Ez valami egészen elképesztő."

Azt már korábban is tudtuk, hogy a McLaren mennyire elhivatott az e-sport iránt, ugyanis nemrégiben ők voltak az első csapat, akik e-sport igazgatót vettek fel. Ezt most újra megerősítette Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója:

"Szinte az egész marketingrészleg és a technikai csapat is az e-sporttal foglalkozott az elmúlt napokban. Ez egy kicsit más vonal a csapaton belül, de rendkívül elhivatottak vagyunk. Nagyon komolyan foglalkozunk ezzel, és egyre több partnert is találunk. Nagyon szoros versenyt láthattunk itt a döntőben, próbáltuk a versenyzők határait feszegetni. Rudy hatalmas érték lesz a csapaton belül, ugyanis nagyon sokat segíthet a jövő évi autófejlesztésében."

A gyakorlatban, mielőtt egy valódi fejlesztést megvalósítanának, azt előtte szimulátoron ki szokták próbálni. Erre egy tökéletes alany lesz a WFG győztese, ugyanis ő több, mint valószínű, hogy minden apró részletét tudja a szimulátorozásnak. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!