ISSAA

ISSAA "Az a célom, hogy a világ 20 legjobb játékosa közé kerüljek"

A HellRaisers fiatal tehetsége nem lakott jól a negyeddöntővel, továbbra is éhezik a sikerre. Többek között erről mesélt egy interjúban.

A HellRaisers péntek este kiesett az ESL Pro League negyeddöntőjében, miután a Misfits egy szoros 2:0-val győzött ellenük. Ez a szereplés a vereség ellenére is sikeres volt, hiszen végre visszateszi a HR-t a térképre és a játékosokat is motiválhatja majd. ISSAA-t legalábbis biztosan, mert ahogyan az alábbi interjúból is kiderül, nem elégedett, és többet akar. Ezért pedig mindent meg is tesz majd.

Nem sikerült továbbjutnia a HellRaisers-nek

Nagyon jó az 5-6. hely ebben a mezőnyben, de egy elődöntő még szebb lett volna.

Ebben az interjúban sok mindenről beszél a jordán származású játékos. Szó esik woxic-ról, FejtZ-ről, ANGE1-ről, a sikerekről és a kiesésről is, valamint az egyéni céljairól. A továbbiakban a magyar nyelvű átiratot olvashatjátok el, de ha esetleg angol nyelven is megnéznétek, akkor erre tessék.

Most már a HellRaisers-ben játszotok woxic-kal, elértétek amit akartatok?

"Woxic és én szinte testvérek vagyunk. Először bekerültünk a Gux & Friends-be, onnan jöttünk a HellRaisers-be, ahol próbaidőn voltunk, de sikerült teljesíteni (és állandó taggá válni)".

"A csatlakozás a HellRaisers-hez fontos lépés volt, de ez még nem maga az álom, az ezután jön csak. Ez volt az első nemzetközi versenyünk és kissé csalódott vagyok. A szervezet biztosan örül neki, de én nem, mert szerintem összejöhetett volna az elődöntő is. A Misfits volt a legjobb ellenfél, akit csak kaphattunk, de nem tudtunk jól játszani, szenvedtünk és vesztettünk."

Még mindig éhezel a sikerre?

"Nekem nem jelent semmit (a helyezés). Az a célom, hogy a világ 20 legjobb játékosa közé kerüljek. Ehhez pedig teljesíteni kell ezeken a nagy versenyeken, és bejutni a döntőkbe, igaz? Nos, én ezt szeretném elérni minden versenyünkön. Mindig éhezni fogok a sikerre, mert sokat kell bizonyítanom és szeretem ezt a játékot."

Mi a helyzet FejtZ-cel?

"(FejtZ) még mindig próbaidőn van és fogalmam sincs, hogy mi lesz vele, mert nem én döntök erről. Én nem tudok semmit a szervezet ügyeiről, nekem csak elmondják, hogy "gyere gyakorolni", "gyere versenyre", és megyek. Sose kérdezek semmit a szervezetről, engem csak a csapatmunka, az egyéni gyakorlás és a teljesítmény érdekel, semmi más."

Milyen irányító ANGE1?

"(ANGE1) tökéletes. Őszinte leszek, nagyon sok tapasztalatot adott át nekem, mindig próbál segíteni engem. Nagyon jól tud magyarázni a játékkal kapcsolatban, mert nem az a fajta, aki rám ordít, ha akar valamit. Ehelyett elmondja, hogy miért kellene azt csinálnom. Ha pedig nem értek vele egyet, akkor megpróbál az én nézőpontomba helyezkedni. A végén mindig neki van igaza."

Az interjú alapján a srác eléggé biztos a dolgában és igaz, hogy a mostani teljesítménye alapján ezt meg is engedheti magának. De azért a 20 éves játékos előtt hosszú út áll még, hogy egy lapon említsük az olyan nagyágyúkkal, mint S1mple, Coldzera vagy NiKo. Afelől azonban kétség sem lehet, hogy a hozzáállása meg van hozzá, már csak oda kell tenni a munkát is.

Képek: HLTV

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!