Lipcsében kezdődik jövőre a DreamHack Open széria

Lipcsében kezdődik jövőre a DreamHack Open széria

Jövőre sem maradunk DreamHack Open versenyek nélkül, összesen nyolc állomás lesz.

A DreamHack szériák már nagyon régóta közel állnak az e-sporthoz, hiszen a cég rengeteg versenyt szervezett az utóbbi évek alatt. Többek között az ő nevükhöz fűződött az első CS:GO Major még 2013-ban, a DreamHack Winter 2013 keretein belül. A versenysorozat azóta is él, sőt jövőre is lesz. Egy szervező tweetje szerint a tervek szerint összesen nyolc DreamHack Open versenyt fognak szervezni, hat különböző országban, két kontinensen és várhatóan három játékban (CS:GO, Rocket League, illetve egy még ismeretlen).

4 éve rendezték az első CS:GO majort!

Már több, mint 10 Major-ön vagyunk túl, és már nem is kell olyan sokat várnunk, hogy a következőt is láthassuk.

Az év Németországban kezdődik, azon belül is Lipcsében. Az ottani állomás már lassan megszokott lesz, hiszen 2016 óta ez lesz a harmadik alkalom, hogy tornát rendeznek. Eddig viszont mindig CS:GO volt a terítéken, most viszont Rocket League is. Az esemény január 26-án kezdődik és 28-án már véget is ér, ez maximum három napot jelent (ez függ attól, hogy mikor kezdődik az első napon és mikor végződik az utolsón). Utána jön egy kis szünet, utána viszont május 19 és 21 között a franciaországi Tours-ba utazhatunk, most viszont CS:GO-ra. A június aztán egy austini DH Opennel indul, elsejétől harmadikáig arra a városra irányul a CS:GO közösség figyelme (feltéve, ha nem lesz abban az időben egy sokkal nagyobb verseny). A következő eseményük megint Counter-Strike lesz, június 16 és 18 között Svédországban, várhatóan Jönköpingben a DreamHack Summer.

A változatosság kedvéért a következő esemény is CS:GO lesz, ezúttal egy kicsit melegebb helyen, a spanyolországi Valenciában július 12-i kezdéssel és 14-i befejezéssel. Szeptemberben aztán Montrealba repülünk, itt lesz ugyanis a montreali állomásuk. Azt viszont egyelőre nem árulták el, hogy itt milyen játék lesz a középpontban. Ha CS-re esne a választás, akkor kNgV-ék biztos nem szívesen mennének oda az újonnan alakult 100Thieves-szel, hiszen ott robbant ki az a bizonyos balhé, ami miatt aztán mehettek is az Immortals-ból. Az év utolsó előtti állomása Atlanta lesz, szintén CS:GO-val, november 16 és 18 között. Az utolsó versenyük pedig az a "legendás" DH Winter lesz, ami anno az első Major volt, november 30-as kezdéssel és december 2-es befejezéssel, és természetesen a kedvenc FPS-ünkkel, CS-vel.

Készüljetek tehát a jövő évre, hiszen biztosan nem maradunk versenyek nélkül, főleg úgy, hogy ez még csak egy versenyszervő egy sorozata (DreamHack Open), emellett ott van még a DreamHack Masters, amiből egy legalább lesz, a DreamHack Stockholm 2018, ami akár még Major is lehet.

A DreamHack stockholmi Majort rendezne jövő nyáron

Bejelentették a DreamHack Masters Stockholm 2018-at, mely a versenyszervezők ajánlata egy jövő nyári Majorre.

Ti melyik eseményt várjátok a legjobban?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Borítókép: DreamHack

Kövess Minket!