Hangulatos túlélőjátékot készítenek a WoW korábbi fejlesztői

Hangulatos túlélőjátékot készítenek a WoW korábbi fejlesztői

Ha egyszerre 60 játékos esik egymásnak, az biztosan epikus lesz. 

Mindig örülni szoktunk annak, amikor egy nagyszerű, de köztünk szólva régi játék fejlesztői otthagyják korábbi helyüket és megpróbálnak egy hasonlóan ígéretes címet összehozni. Így van ez a Frostkeep Studios munkatársaival is, akik a Rend képében a World of Warcraft és League of Legends elemeinek mixeléséből egy hangulatos túlélőjátékot igyekeznek megvalósítani.


A fejlesztők elmondása szerint az idén még korai hozzáférésű változatot kapó játékban PvP és PvE elemeket egyaránt meg fogunk találni, az RPG-kre hajazó opciók sem fognak hiányozni belőle és egy gyönyörű, ugyanakkor brutális világban tölthetjük majd el az időt. Ráadásul nem csak az ellenségnél megtalálható játékosokkal, hanem életveszélyes lényekkel is meg fogunk küzdeni azért, hogy végül a mi frakciónk győzhessen.

Összesen három frakció közül válatszhatjuk ki a nekünk leginkább megfelelőt, így lehetünk a ravasz lila csapatnak számító Revenant tagjai, csatlakozhatunk a büszke narancsokként ismert Order brigádhoz, vagy az intelligens, zöldben pompázó Conclave-hez is. A küldetésünk viszonylag egyszerűnek hangzik, ugyanis azt a feladatot kapjuk, hogy gyűjtsük össze a Rend elveszett lelkeit, majd adjuk át a Creator-nak, de szinte 100%, hogy ehhez több, embert próbáló kihíváson át fog vezetni az utunk.


Viszont teljes mértékben mi dönthetjük el, hogy hogyan kívánunk hozzájárulni a játék ökoszisztémájához, mivel csak rajtunk áll, hogy a nyugis gyűjtögetésben, szüretelésben találjuk-e meg magunkat, vagy bérgyilkosként, katonaként, esetleg vadászként járjuk be a világot. A játékba épített talentrendszer segítségével –ami a hírek szerint elég nagy testreszabhatóságot tesz majd lehetővé– igazán különleges karaktereket hozhatunk létre, akik a fejlődési szinteket megugorva újabbnál újabb képességeket fognak kapni és még specializálódhatnak is különböző szakterületekre. 

Fegyverek terén széles kínálatból választhatjuk majd ki a játékstílusunkhoz leginkább illőt, amiket a szintlépésekkel egyre egyedibbé varázsolhatunk változatos kiegészítők felszerelésével. Ugyanakkor minden frakciónak részt kell vennie egy digitális építkezésen, hogy összerakhassa saját bázisát, ahol aztán fejlesztéseket és védelmi rendszereket egyaránt megvalósíthattok.

Ha kedvet kaptatok a játékhoz és szívesen kipróbálnátok, akkor jelentkezzetek a Rend alfatesztjére az alábbi linken.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!