Indul a Tekken World Tour 2018-as állomása!

Indul a Tekken World Tour 2018-as állomása!

Visszatér a versenysorozat, ami igyekszik újabb löketet adni a népszerű játék e-sport vonulatának.

Tavaly júniusban jelent meg a Tekken 7, ami PC-n, XBOX One-on és PlayStation 4-en hódította meg a verekedős játékok rajongóit. Azóta már megkaptuk a cím mobilverzióját is, illetve egy hét múlva rendezik meg Kecskeméten az eddigi legnagyobb pénzdíjazású hazai versenyét, amiről TZeus írt nektek. Ha pedig szeretnétek hivatásos profikat is látni, ahogy virtuálisan csépelik egymást, akkor van egy jó hírünk, hiszen a Bandai Namco bejelentette a Tekken World Tour visszatérését, ami egy hangulatos előzetest is kapott. 


A versenysorozat hivatalos honlapjáról már tudjuk, hogy - a korábbi rendszerhez hasonlóan - ismét 3 régióból várják a legjobb játékosokat, ami nem más, mint Amerika, Európa és persze Ázsia. Akik sikeresen veszik az első kvalifikációs kört, máris 5 ezer dollárral (1.2 millió forinttal) lesznek gazdagabbak és biztosítják helyüket az offline nagydöntőn, amit március 16. és 18. között Atlantában rendeznek meg. 

Ugyan ez még csak a Tekken World Tour második évadja lesz, de a Bandai Namco és a Twitch partneri együttműködéséből születő versenysorozat már az első alkalommal is rengeteg izgalmas pillanatot tartogatott. Ha szeretnétek ti is rágyúrni a kompetitív Tekkenezésre, akkor irány a Steam, ahol 50 euróért szerezhetitek be a játékot.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!