Újabb izgalmas részletek derültek ki az új Tomb Raiderről

Újabb izgalmas részletek derültek ki az új Tomb Raiderről

Ha így haladunk, egyre nehezebb lesz kivárni a szeptemberi megjelenést. 

Hatalmas a sürgés-forgás Lara Crofték háza táján, ugyanis három napja arról számoltunk be, hogy szép lassan csordogálnak az információk a Tomb Raider folytatásáról. Tegnapelőtt pedig befutott az első hivatalos előzetes is, ami igazán megnyerőre sikeredett. Most pedig megtudtunk újabb részleteket a Shadow of the Tomb Raider történetével kapcsolatban, amit meg is osztunk veletek. 

Megérkezett a Shadow of the Tomb Raider előzetese

3 percnyi ízelítőt kaptunk a szeptemberben érkező folytatásból.

Történt ugyanis, hogy egy new yorki filmfesztivál alkalmával a játék rendezője, brand igazgatója, valamint vezető írója egy panelbeszélgetésen vett részt, ahol friss és ropogós információkat osztottak meg Lara legújabb kalandjával kapcsolatban. Az írótól, Jill Murray-től megtudhattuk, hogy a játékosok rendkívül aktív résztvevői lesznek a történetnek, amit azzal is megtámogatnak, hogy a lehető legkevesebb átvezető animációt kell majd végignéznünk a végigjátszás során. 

A történetvezetés nem lesz annyira sem lineáris, mint a korábbi epizódoknál, így lesz elég időnk meg terünk arra, hogy felfedezzük magunknak a játék különböző területeit. A teljes játékidő sem lesz annyira rövid, ugyanis kb. 15 óra leforgása alatt vihetjük végig az alapsztorit, amit természetesen megnyújthatunk akkor, ha a mellékküldetésekre és/vagy az összegyűjthető cuccokra is fókuszálunk. 


Egyúttal azt is megtudhattuk - ami egyébként már az előzetesből is átjött -, hogy a megszokottnál sokkal sötétebb történetben lesz majd részünk, sőt Lara Croft sokszor saját morális határvonalait is át fogja lépni. Régi nagy ellenfelünk a Trinity banda is visszatér és ahogy a Far Cry-ból az elmúlt évek során megszokhattuk, egy karakteres főellenfelet is kapunk majd Dr. Dominguez képében.

Külön érdekesség, hogy az új részre Lara részben változni is fog, hiszen dzsungelharcosként kell majd helytállnia, ami magával hozza azt is, hogy a korábbi epizódokhoz viszonyítva sokkal többet kell majd lopakodnunk, ha nem akarjuk az ellenséges túlerő miatt meredt tekintettel nézegetni a töltőképernyőt. Kedvenc főhősnőnk emellett sokkal atlétikusabb lesz és az úszásban is új oldalát mutatja majd meg. 


Nyilvánvalóan az Nvidia sem hagyhatta ki az alkalmat, hogy az AMD-t megelőzve bejelentkezzen a játék támogatására, így a Square Enix-szel együttműködve segíteni fognak abban, hogy minél jobb játékélményben lehessen részünk és hogy a saját GeForce kártyáikat is a lehető legjobban használja majd ki a szeptember 14-én PC-re, XBOX One-ra és PlayStation 4-re érkező játék.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!