"Bármelyik atlétát elverem Fortnite-ban" Gordon Hayward, NBA játékos

Hayward a sérülése miatt szeretett bele a Fortnite, szerinte pedig nemhogy az NBA, de más sportágban sincs ellenfele.

Arra már az év elején rájöhettünk, hogy bizony az egész Fortnite fenomén közel sem redukálódik le a gamer közösségre, hiszen hirtelen zenészek, sportolók és olyanok is bevallották, hogy játszanak a játékkal, akik eddig életünkben egeret sem fogtak. A sportolóknál ez odáig fajult, hogy a foci VB-n is rengeteg Fortnite-os gólörömet láthattunk, de Amerikában, az NFL-ben is gyakori, hogy egy-egy Tuchdown után a "Jubilation"vagy éppen a "Take the L" köszön vissza a képernyőről. Ez nem is meglepő, hiszen ők is emberek, de nagyon úgy néz ki, hogy a Fortnite volt az első olyan játék, ami végre kicsit megtörte a sztereotípiákat és a sportolók is rájöttek arra, hogy bizony az e-sportolók élete sem fenékig tejfel. Amerikában a játékok és az e-sport egyik nagy szószólója lett a kiváló NBA játékos, Gordon Hayward, aki tavaly a 25. legjobb volt a ligájában, igaz az egész szezonban összesen 5 percet tudott játszani, hiszen a szezonnyitó mérkőzésen eltörött a lába.

Van, aki ujjak nélkül is osztja a fejeseket Fortnite-ban

Blink VII nevű játékos igazi elszántsággal van megáldva: lényegében kezek nélkül is rendszeresen nyüstöli kedvenc játékát!

Ez végül oda vezetett, hogy az ágyában unatkozó Hayward megtalálta a Fortnite-ot és olyannyira beleszeretett, hogy azóta se tudja lerakni a játékot. Pár hónap után pedig már úgy gondolta, hogy a sportolók között ő a legjobb, és ezt be is szeretné bizonyítani egy NBA-s Fortnite meccs keretei között, mivel állítása szerint szinte az összes csapattársa, barátja és ismerőse a Fortnite-tal játszik, így könnyen lehet, hogy az NBA bele se férne egy mérkőzésbe. Később odáig ment, hogy már bármelyik sportolót elverne a Fortnite világában, ebből egy versenyt mondjuk mi is megnéznénk. Az interjúban arról is beszélt, hogy mennyivel közelebb hozza az embereket a játék.

"Mindenki Fortnite-ozik, múltkor Kaliforniában edzettem pár profi amerikai focistával. Egy szót sem szóltunk egymáshoz az egész idő alatt, de amikor az egyik barátomnak elkezdtem beszélni a Fortnite-ról, már egyből becsatlakoztak a beszélgetésbe és azt mondták, hogy simán elvernének engem, azt hitték, hogy jobbak, mint én"

Hayward azután arra is kitért, hogy ez nem is olyan meglepő, mivel a sportolókba általában kódolva van a versenyzés, így minden területen ők szeretnének a legjobbak lenni. Szerinte a Fortnite-nak rengeteg jótékony hatása van, hiszen nagyon könnyedén leköt, így amíg a játékkal játszol nem gondolkozol egyáltalán a munkádon, tehát a kosárlabdán.

"Szeretem a munkámat, de nagyon gyorsan kilehet égni belőle, mint minden másból. Ha mindennap ezt csinálod és erre gondolsz folyamatosan, akkor kiégsz. Épp ezért csodálom az e-sportolókat, akik reggel 8-tól este 10-ig gyakorolnak, ha kell. Mi csak 3-4 órát gyakorolhatunk, így hamar eltudunk szakadni a munkától és relaxálhatunk egy kicsit."

Végül, de nem utolsó sorban Hayward azt is elárulta, hogy már régóta szeretne beszállni az e-sport világába, de 4-5 próbálkozás után sem sikerült még sehova se befektetnie, mostanra pedig már olyan pénzek szállingóznak és olyan emberek szállnak be az NBA-ből is a játékok világába, amit ő már nem engedhet meg magának. Akármi is lesz a jövő évben a Fortnite és a hatalmas nyereményalap sorsa, a játék már most egy olyan névjegyet tett le, ami megváltoztatta a játékokra vetett fényt.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Közvetítések