Belgium perre megy az EA ellen, és más nemzetek is követhetik a példájukat

Belgium perre megy az EA ellen, és más nemzetek is követhetik a példájukat

Az EA már kihúzta a gyufát a belgáknál; most úgy néz ki, hogy az egész jogi útra kerül, –és nemcsak Belgium gondolkozik a jogi lépéseken.

Eddig is tiltva voltak a lootboxok Belgiumban és Hollandiában, de az EA gondolta fittyet hány erre és ezért most bűncselekmény miatt nyomoznak utánuk, és az ügyük a bíróságra került.

Ezen új láda tiltó törvényre mindenki máshogy reagált. A 2k games az embereket buzdította, hogy tiltakozzanak az adott hatóságnál. Az EA-t csak nem érdekelte, viszont a többi cég –mint a Blizzard, Valve és a Ubisoft– megpróbál csöndbe változtatni, hogy rajtuk ne csattanjon az ostor.

Viszont ez még csak a kezdet, mivel 16 államra bővült a játékon belüli szerencsejáték ellen harcolók közössége, aminek tagjai:

  • Ausztria
  • Csehország
  • Francia ország
  • Gibraltár
  • Írország
  • Man-sziget
  • Jersey
  • Lettország
  • Málta
  • Hollandia
  • Norvégia
  • Lengyelország
  • Portugália
  • Spanyolország
  • Washington állam
  • Egyesült Királyság

Ezen államokból létrejött szervezeteknek az a célja, hogy a nagy cégek ne tudjanak visszaélni a helyzetükkel és, hogy a gyerekeket megvédjék a szerencsejátéktól, ami magában foglalja az online gamblinget és a játékon belüli fizetős ládákat, pakkokat, dobozokat. Mivel rengeteg játék fizetős alapokon nyugszik ezért nagyon sok esetben gondolkodhatnak, hogy hogyan tovább, vagy csak követhetik az EA példáját és a pénz miatt megszegik a törvényeket és utána mennek a süllyesztőbe. Nagy a valószínűsége, hogy több szankció is lesz azokkal szemben is, akik szó nélkül teljesítették a szervezet kéréseit. 

Játékok, amelyekben nagy változások lehetnek:

Counter-Strike: Global Offensive: A ládákat teljesen ki kell venniük és a Majorokon se jutalmazhatják majd a nézőket, csak skinekkel, vagy nem jutalmazzák és buknak egy rakat nézőt és valószínűleg fellendül a játékon belüli cserék száma.

Overwatch: Itt se lehetnek lootboxok, amit valamivel fel kell cserélniük, ha folyamatos jövedelmet akarnak a játékból és nem akarják bezárni a többjátékos módot.

Rocket League: Itt is vesznek a ládák, amivel azt érik el, hogy rengeteget fognak érni a ládából nyitható tárgyak, ezért a cserepiac megint fellendülhet.

Rainbow Six Siege: Talán ez az első játék, aminek annyira nem fog fájni a pakkok kiszedése, mivel annyi festés csomag van a játékban, hogy anélkül is tudják fejleszteni a játékot és fent tartani a többjátékos módot.

PUBG: Esnek a ládák, amivel még több játékos hagyhatja ott az egészet. Figyelembe véve, hogy az utóbbi időben a játékosbázis nagyot esett, ez fájdalmas lehet a fejlesztőknek.

LOL: Körülbelül annyira éreznék meg, mint Rainbow Six Siege-be: zakatolna tovább a játék, de nem akkora erőbevetéssel.

FIFA: Bukna az egész játék, nem véletlenül lépett fel az EA ez ellen a törvény ellen.

Ezen kívül rengeteg free to play és újradolgozott játék zárná be kapuit, például a H1Z1 vagy a The Culling.

Ezek a változtatások hozhatnának új trendeket:

  • Több egyjátékos játékot készülne, mert a többjátékosok már annyira nem jövedelmezők.
  • Megtanulnának a cégek nem minden fölösleges dologra pazarolni.
  • Nem a játékban lévő festésekre koncentrálnának, hanem arra mennének, hogy minél többen vegyék meg a játékot, szóval minőségi javulás is jöhetne.

Tűkön ülve várjuk, hogy mi kerekedik ki ebből a dologból és jelentkezünk, ha valami fontos dolog történik!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!