Jövő héttől hivatalosan is érkeznek a hatodik szezon teaserjei

Jövő héttől hivatalosan is érkeznek a hatodik szezon teaserjei

A hétvégén még kiélvezhetjük a 400% XP adta örömöket, de hétfőtől rengeteg minden változhat!

Kevesebb, mint öt nap választ el minket attól, hogy átlépjünk a hatodik szezonba, aminek történetéről jelenleg még semmit sem tudunk, –hiszen a legtöbb teória megdöntődni látszott, amikor a kocka fogta magát, belegyalogolt Loot Lake-be, majd elolvadt.

Szeptember 27-én érkezik a hatodik szezon!

Percekkel ezelőtt jelentette be az Epic, hogy Szeptember 27-én zárul a szezon, –így a hétvégén egy kis ajándékot is kapunk!

Tegnap viszont bejelentette az Epic, hogy még kapunk egy kis plusz időt erre a szezonra is, hiszen szeptember 24 helyett 27-én ér véget az ötödik szezon, ami mellé 400%-os XP jutalmat is kaptunk a hétvégére. A 27-ei nap valószínűleg nem a véletlen műve, hiszen 26-án lesz pontosan egy éves a Fortnite Battle Royale, –így könnyen lehet, hogy valami grandiózus vagy éppen drasztikus eseményt láthatunk majd egy nappal a szezon vége előtt. Mint említettem, a történetről még mindig vajmi keveset tudunk, de ezen változtat majd az Epic, hiszen hétfőtől, az az 24-étől érkeznek a hivatalos teaserek, aminek segítségével lehet, hogy már most megismerkedünk egy-két új karakterrel, vagy a pálya változásaival. Ezt Mr Popo jelentette be Redditen, aki az ötödik szezon egyik újdonságáról is szót ejtett:

"Amint megszerzed a fejleszthető skint a Battle Pass-ben, folytathatod a darabok megszerzését a következő –de akár az azutáni– szezonban is"

Ezt természetesen már a szezon elején is megemlítették, de jobb újra elismételni: senki ne ijedjen meg, ha meg van a skin, akkor bizony a fejlesztéseket is elérheted majd a saját tempódban! Reméljük a jelenlegi kicsit unalmasnak mondható történet felpörög, és a kockának (vagyis a tóban rekedt maradványainak) még komoly szerepe lesz a következő szezonban.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések