Flash-ék újból nagy fába vágják a fejszéjüket, ezúttal három külföldi játékos oldalán.
Az ESEA Advanced ligájában folytatják flash-ék a versenyzést, mely közvetlenül a MDL alatt van. Körülbelül két hónappal ezelőtt készítettünk riportot az új Orgless teljesen magyar csapatáról, –ami sajnos időközben némileg széthullott, hiszen pár nappal a videónk megjelenése után camper és vizer is otthagyta a gárdát.
Véget ért a móka; vizer és Camper is otthagyta az Orgless csapatát!
damilosK | 18/07/20 18:35 Óriási lelkesedéssel jelentette be legújabb csapatát FLASH és alexrad, akik maguk mellé bodito-t, Campert és vizert választották. A felkészülés első napjaiban még egy riportot is készítettünk velük, amiben úgy tűnt, hogy tényleg minden rendben van a csapattal. Egy visszatérő veterán és két feltörekvő fiatal mellett indul hódító útjára a régi-új 'szervezet'.
Flash, bodito és alexrad ettől függetlenül még együtt maradt, –bár nem sokáig, hiszen a legfrissebb hírek szerint alexradnak is el kellett hagynia a csapatot. Így végül három külföldivel folytatják a versenyzést Orgless néven.
Game over, írhatnám. Flash visszacsalogatott a nyári szünet elején a csés berkekbe, de hónapokon keresztül nem találtunk olyan magyar embereket a gépezetbe, akikkel működhetett volna a csapat. Így hát elkezdtünk külföldi játékosokkal próbálkozni nagyjából két héten keresztül, aminek az lett a vége, hogy a külföldi játékosoknak köszönhetően egyik napról a másikra kikerültem a csapatból. Úgy döntöttem, hogy ezután a szomorú és tanulságos nyári kaland után folytatom a sulimat, mintha mi sem történt volna. - Írja alexrad facebook oldalán.
A tegnapi nap folyamán viszont felröppent egy hír, miszerint a Flipsid3 szétesik és a tagok éppen Flash csapatában köthetnek ki. Bár az ESEA alakulathoz már csatlakoztak is a játékosok, ezt a hírt nem szabad komolyan vennünk, így inkább megkérdeztük az érintetteket arról, hogy ez mit is jelent majd a jövőre nézve. Flash természetesen gyorsan cáfolta nekünk, hogy egy csapatot alkotnának a Flipsid3-os srácokkal, de azt is elárulta, hogy bizony 3 meccs erejéig csatlakozik hozzájuk WorldEdit és n0rb3r7 is. A beugrások után viszont megalakul a fő ötös, ami a következő játékosokból áll majd:
HOLMES
shaney
dav
Flash
Bodito
Ők az elmúlt hetekben már ki is próbálták magukat és játszottak egy meccset a Mixwellel fémjelzett spanyol csapat és az Imperial ellen is. Sajnos mindkét meccset elvesztették, de igen szoros volt, ami nagy reményekre ad okot. Így tehát elmarad a Flipsid3 és flash-sék összeolvadása, –de ettől függetlenül, a két magyar játékos három igazán tehetséges külföldivel folytatja. Természetesen a megkeresés közben szóba jött az MNEB is, amin flash-ék is szeretnének részt venni, így a kvalikon mindenféleképpen láthatjuk őket, ám a szabályzat szerint csak egy külföldi játékos lehet a gárdában, így egy újabb mix csapatot kell majd verbuválniuk. Flash azt is elárulta, hogy a külföldi játékosok kérésére menesztették alexrad-ot, akinek egész egyszerűen nem adtak elég időt a felzárkózáshoz.