Hirdetés

"Az MNEB felpezsdíti az itthoni életet a szponzorok és szervezetek terén!" - Bone DaDDy interjú

A magyar e-sport egyik legmeghatározóbb üzletemberével beszélgettünk az MNEB-ről, annak hatásairól, illetve csapatának, a WiLD-nak a jövőjéről!

Hirdetés

Tagadhatatlan, hogy az MNEB, vagyis a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokág a magyar e-sportipar egyik legfontosabb eseménye lesz, ugyanis ez lesz az ország első igazi ligarendszerű, több játékra is kiterjedő e-sport bajnoksága. Korábban League of Legends-ben láthattunk már egy hasonló kezdeményezést a hajdani magyar Riotosok jóvoltából, a MEB, vagyis a Magyar Elit Bajnokság képében, ez azonban csak egy játékra összpontosított.

Következő szintre lép a hazai e-sport - Indul a Magyar Nemzeti Bajnokság

Ben | 18/09/07 11:40 Az e-sport a 21. század egyik legfontosabb jelensége, mind társadalmilag, szociálisan és persze gazdaságilag is. A gameing világ és piac már több évtizede fejlődik folyamatosan, viszont csak a kétezres évek után indult meg a robbanásszerűen a térhódítása. Persze ebben nagyon sok faktor játszott szerepet.

Az MNEB-től a magyar e-sportélet résztvevői igen sokat remélnek, –és lássuk be, jogosan. A verseny már elindított egy láncreakciót: sorra alakulnak a csapatok mindegyik játékban, hogy megmérettessék magukat. Az üzleti fronton is beindult a mozgolódás; a szponzorok, befektetők kíváncsi tekintettel kacsintgatnak az MNEB irányába. Többek között erről is kérdeztük a WiLD by Lagardère Sports tulajdonosát, Pálfy "Bone DaDDy" Tamást, aki több mint 10 éves karrierjével már igazi veteránnak számít az e-sportban!

A WILD jelen pillanatban LoL, CoD 2 és R6S csapatokkal rendelkezik, az egyik nagy rivális, a THR viszont beújított egy PUBG csapatot, ti terveztek esetleg bővülni valamerre?

Jelenleg is folyamatosan nézzük a lehetőségeket különböző játékokban, ahol csapatot vagy játékost tudnánk felvenni. Szeretnénk bővülni, de csak azzal a feltétellel, ha az "újak" legalább olyan anyagi és egyéb támogatásban tudnak részesülni, mint a már meglévő tagjaink. Ehhez először szeretnénk a megfelelő erőforrásokat a Lagardère Sports-cal közösen megteremteni. Már folynak erről a témáról a tárgyalások több fronton.

Kevés a szervezet az MNEB csapatok, játékosok mögött, szerinted fog ez változni? Lépnek be új szponzorok, illetve organizációk?

Én személy szerint nagy lehetőséget látok abban, hogy az MNEB felpezsdíti az itthoni életet a szponzorok és szervezetek terén. Nap mint nap látom, hogy a szervezetek újabb és újabb MNEB csapatokat jelentenek be. Úgy gondolom, hogy a pozitív hatás és a javuló tendencia már most kézzelfogható.

Várható valamilyen változás a WILD LoL csapatában? Nemrég Vizicsacsi Meightről azt mondta, hogy simán lehetne LCS játékos is, és az EBL-en igen jól teljesítettek a srácok, biztos voltak külföldi megkereséseik.

Innen is köszönjük Vizicsacsinak a kedves szavakat! Beszélünk a fiúkkal a jövőről természetesen. Amennyiben változás lesz, azt a hivatalos platformunkon be fogjuk jelenteni, de szeretnénk ha ez a csapat együtt maradna.

Milyen játékokat látnál még szívesen az MNEB-en? 

Én azt mondom, hogy jelenleg az MNEB szinte minden igényt kielégít. Leginkább konzolban gondolkodnék, mivel a trend játékok PC-n eléggé jól le lettek fedve. Esetleg a WoT és egy autós szimulátor még elférne a repertoárban.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?