"Alapjáraton egy baráti mix volt az egész, de azóta fel kellett építeni a csapatot" PixelFire interjú

A PixelFire csapatával beszélgettünk a hamarosan induló liga előtt.

Közeledünk az ünnepek és az újév felé, januárban viszont újraindul a pörgés, hisz indul az ország első hivatalos e-sport ligája, az MNEB, ahol öt játék között a CS:GO is képviseli magát. A Playit-en már összecsapott a Revolte és a Réseaux, velük pedig interjúk is készültek, így már őket ismerhetitek, de interjú sorozatunkban szeretnénk bemutatni a többi csapatot is. Ismerkedjünk meg tehát egy másik továbbjutóval a PixelFire-rel:

Természetesen remek teljesítményt nyújtottak a selejtezőkön és gratulálunk, hogy sikerült bejutnotok a ligába, kicsit bemutatkoznátok, hogy kik is játszanak a PixelFire csapatában?

"Köszönjük a gratulációt, igyekszünk minél jobbak lenni az első megrendezett Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon. A csapatunk felállása a következőféleképpen néz ki: skraddy, hegge, vizer, ramos és coolio."

Mikor kezdtetek el komolyan foglalkozni a CS:GO-val?

"Mindenkiről elmondhatom hogy több éve."

Pár hete már elindult az átigazolási szezon, így szabadon cserélhetnek játékosokat a csapatok, nálatok lesz változás, vagy az eredeti, bejutó csapattal vágtok neki a versenynek?

"Alapjáraton egy baráti mix volt ez az egész. Miután sikerült bekvalifikálni magunkat megpróbáltunk csapatot építeni, de sajnoskét új ember kellett hozzá. Az érkező játékos skraddy és ramos lett."

A REVOLTE egyértelmű esélyesnek tűnik a látottak alapján, de a ligarendszer teljesen más helyzetek szül, mint egy klasszik torna, szerintetek lesznek bőven meglepetések, vagy érvényesül a papírforma?

"Nem tudjuk mennyire veszik majd komolyan. Mindenképp esélyesként indulnak de nem tudhatjuk mi lesz."

Végezetül pedig mit gondoltok a Valve jelenlegi hozzáállásáról, tetszik a Battle Royale és az ingyenesség vagy ennél több kell, hogy stabil lábakon álljon a játék?

"A CS:GO újdonsága, a Danger Zone fülecske kifejezetten kanapé, avagy fotel játékosok számára ajánlott. Nyilván egy kis funnak megfelel."

Kövess Minket!