Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság felkészítő nap

Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság felkészítő nap

Az MNEB szervezői egy tréningen segítenek felkészülni a játékosoknak.

Már csak bő két hetet kell aludni és a Magyar Nemzeti Bajnokság alapszakasza elrajtol. Az utóbbi hetekben, a csapatoknak és játékosoknak megvolt a lehetőségük, hogy cseréljenek, hogy otthont találjanak egy-egy e-sport szervezetnél és arra is, hogy elintézzék a bajnoksághoz tartozó fontos feladataikat. Azonban a szervezők sem pihentek igazán az ünnepek alatt és következő lépésként egy tréning napot szerveztek, ahova minden csapat képviselője és az az egyéni játékosok hivatalosak. Az eseményen résztvevők kapnak egy szép információcsomagot arról, hogy mi történik majd a szezon során, hogy mire számíthatnak és jogi, marketing, pénzügyi és média felkészítésen is részt vesznek majd.

A bejutottak mindannyian kapnak majd egy hivatalos meghívót, azonban lássuk, hogy mire is számíthatnak. A felkészítő nap pontos időpontja Január 12 és a helyszín pedig Budapest. A pontos részletekről (időpont, program, lebonyolítás) az információkat majd mindenki megkapja a meghívójával együtt. Az előadások pedig remélhetőleg mindenkinek sokat segítenek majd, lássuk miről is lesz szó.

  • Általános verseny információk
  • Játék és ligaszabályok
  • Jogi alapok és kérdések
  • Adózás és díjazás
  • Csapat szervezés
  • Szponzoráció
  • Közvetítés és műsor
  • Marketing és arculat tervezés
  • Médiakommunikáció
  • Játékos Pszichológia

Persze a napba nem csak ennyi fér majd el. A csapatokat és játékosokat várja majd egy fotóstáb, akik a ligában használt képeket készítik majd. Szóval mindenki öltözzön majd az ünnepi mezébe, hiszen az itt készített képek egy fél éven keresztül ott lesznek a közvetítésben. Tehát, mindenki jegyezze meg a január 12-ei dátumot, mert mindenki megkapja majd a saját információ csomagját. A napról persze beszámolunk majd, exkluzív tartalmakat láthattok majd nálunk.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!