Hirdetés

Nehéz kellően motivált játékosokat találni és megtartani a nagyobb csapatokkal szemben - Afterglow interjú

Aioween | 19/01/03 19:31
Cikk mentése

Az Afterglow sikerre éhes csapat, akik csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy bizonyíthassanak. Az MNEB indulásával ez a "pillanat" most elérkezett számukra!

Hirdetés

Az Afterglow a háttérben végig aktív volt 2018 során is, de ahogy elmondták ők is, kevés olyan lehetőség adódott számukra, ahol ténylegesen bizonyíthattak volna. Ezt az űrt igyekszik majd idén betölteni az MNEB, hogy a csapatok végre egy folyamatos versenykörnyezetben mutathassák meg, mire is képesek. Kérdéseinkre a csapat edzője, Ap4ch3 válaszolt.

Az Afterglow az utóbbi időben kissé csendesebb volt a LoL világában. Az MNEB mennyire játszott szerepet abban, hogy újra igazán aktívvá váljatok?

Az Afterglow nem volt inaktív, egész évben próbáltuk a felállást meghatározni, felállítani és fenntartani. A probléma az volt, hogy soha nem volt kivételes lehetőség. Minden verseny a top első és második csapatnak adott valami jutalmat. Kezdő játékosaink az egész mezőny leveresével tudta volna bizonyítani tudását, ami teljességgel lehetetlennek tűnt.

Tavaly szerencsések voltunk, hogy 5 olyan játékosunk volt, akiknek motiváltsága kivételes volt, de idén sokáig ezt nem sikerült elérni. Az MNEB konkretizált bejelentése előtt, már voltak elképzeléseink és úgy gondoltuk, hogy a verseny sorozat csak plusz egy új támpontot adott az egész csapat felépítésére.

Több magyar tehetséget is kineveltetek már idehaza, a legismertebb közülük talán Paresz. Miben más az AGW környezete a többi csapathoz képest, illetve kiemelten foglalkoztok a frissebb játékosokkal?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni egy belsős embernek. Ha a játékosainkat kérdezzük, akkor nincs róla fogalmuk, miért jobb az Afterglow-ban játszani, mint máshol, de nekem (Ap4ch3) vannak elképzeléseim erről. Ez betudható annak, hogy sok csapatban megfordultam már és volt szerencsém elég tapasztalatot gyűjteni a témában.

A többi magyarországi csapat alapvetően, eltekintve a nagy nevektől nagyon családias. Szerintünk a játékosok közötti ismeretség fontos a harmonikus csapatműködésben. Ezen kívül mi minden lehetséges módszert alkalmazunk és segítséget adunk ahhoz, hogy a játékosok fejlődését elősegítsük. Ez lehet scrim lehetőség, edző, bootcamp, offline szervezés vagy bármi más, ami létfontosságú ahhoz, hogy tényleg a játékos legyen a középpontban és az egyéni teljesítménye.

Lényegében, elsők az emberi értékek és másodlagosak az anyagiak. Ha az első működik akkor a második már magától értetődő, de ezt sokan nem látják. A legkritikusabb része, hogy ezt mind ingyen csináljuk. Nekünk, az Afterglownak, ez nem csak egy szakma, hanem hobbi is. Ennek persze meg van a maga hátránya.

Ap4ch3 már régóta a csapatnál van, de elsősorban a háttérben segít. Mit tesz ő hozzá a csapathoz, illetve miként segít a játékosoknak?

A játékosoknak nem csak a játéktudás részét igyekszem fejleszteni, hanem emberi oldalról is próbálom támogatni őket. Szívem, lelkem beleadom abba, hogy a srácok jól érezzék magukat és a sok gyakorlás közben fejlődjenek is. Sok scrimet szervezek és egyeztetem a srácok edzési lehetőségeit is.

Szakmailag mindig megpróbálok a legfrissebb tudású lenni, mindezt autodidakta módon. Szerintem a csapatom büszke rám, de ennél csak én vagyok büszkébb rájuk. Főleg azért, mert nem adták fel a kezem alatt. Olykor elég nehéz megfelelni az edzőnek, főleg ha rólam van szó.

Régóta kiált a hazai LoL mezőny egy olyan folyamatos versenyért, mint az MNEB. Vártok-e valamilyen hosszútávú változást itthon akár a csapatok, akár az egész mezőny működésében?

Az igazat megmondva, azt kellene elérni a játékosoknál és a szervezeteknél, hogy szerződésekkel érkezzenek a következő MNEB-re. Akkor talán más mentalitással állna fel sok csapat és kevésbé lenne labilis a játékosok helyzete is. A mostani MNEB arról fog szólni, hogy melyik csapat képes egyenletes teljesítményt nyújtani ebben a 2-3 hónapban. Az is fontos, hogy nem kellene megutálni a csapat helyzetét és a csapat játékosait (csapaton belül).

Régebben elég volt egy go4lol döntő kikapása, most viszont, ha akármelyik csapat egymás után 3-szor kikap lehet, hogy komoly problémák közepette nem lesznek képesek a legjobbat nyújtani a továbbiakban. Akármennyire is akarjuk vagy nem, de ez az összes mai magyar csapatra igaz. Még a nagyokra is. Fel van adva a lecke, hogy meg kell oldani a játékosok közötti ellentéteket a szervezeteknek az egész MNEB alatt, és ez akkor is kihívás marad, ha van szerződés sajnos.

Felborulhat a viszonylag régóta fennálló THR-WiLD-Rift egyeduralom az MNEB során? Ha igen, kik léphetnek majd a top3-ba?

Felborulhat? Tuti, hogy fel is borul, ha csapatok változáson mennek át az alapszakasz előtt. Szerintem ez az egyetlen gyenge pontja az egész MNEB-nek, hogy a csapatok 0 erőforrással arra vannak kényszerítve, hogy a játékosokra hatva a lehető legjobb felállást szedjék össze. Ez az összes bejutott csapat esélyeit csökkenti hosszú és rövid távon is. Erről az oldalamon „Ap4ch3” kifejtettem már a részletes véleményemet, ha valakit érdekel olvassa el! Függetlenül attól, hogy ez az én nézőpontom, mindenki így gondolja és látja mai magyar e-sport politikát.

A Rift felállása egy poén a véleményem szerint, korábban fogja bedobni a törölközőt, minthogy az alapszakasz fele letelne. 

A Wild és a THR igazolási problémáival teljesen kiszámíthatatlanok. Ha Meight és Marine önszántukból marad a WILD-ba akkor kétségtelen, hogy nyernek. Ha nem, akkor semmi esélyük nincs ütőképes játékosokat találni, főleg hogy nem hallok felőlük semmit gyakorlás szintjén.

A THR a kvalifikált felállással is játszhat tovább, mehet oda Meight és/vagy Marine. Továbbá a Wild és THR kapcsán az is felvetődik, hogy ténylegesen például tőlünk vagy más csapattól keresnek új játékost. Ugyanis ezek a ''nagy'' csapatok képesek akár a név által hatást gyakorolni. Könnyebb más, kisebb csapatból egy kedvezőbb ajánlattal meggyőzni a játékosokat a váltásról, ahelyett hogy egy új játékos felfedezésével talán még a jövőt is építenék.

Ez a viselkedés nagyon szcéna romboló hatású, hisz több hónapos készülést a hátuk mögött tudó játékosok, akár már egy csapattársuk eltűnésekor elveszthetik a motivációjukat és az eddig elért eredményeiket. Ezt a rák típusú egyet előre kettőt hátra lépéssel tudnám legjobban jellemezni.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
A hozzászólás nincs engedélyezve
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?