"A kvalifikáció volt az első "nehéz" megmérettetés, a könnyebbik része majd csak ezután jön"

League of Legends - Alig két hét van hátra az MNEB indulásáig, a CSDT mutatkozik be sajátos módon.

A CutlerSharkDragon Team az egyik meglepetésvendége a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első LoL szezonjának. Már a kvalifikációk alatt is több meglepetést okoztak –például a Rift Esport megverésével–, és itt nem szeretnének megállni. Kérdéseinkre a játékosok (Becse, Sanyika, zaviika, Kádár és Hardad) válaszoltak, helyenként enyhe trollkodás várható.

Kevesen tudnak rólatok bármit is, a csapatnév is új, illetve a kvalifikációk során is smurf accokkal érkeztetek. Mit érdemes tudni rólatok?

zaviika: Kellett valami komoly, de kreatív név, ha már egy ilyen világszerte híres versenyen debütáltunk. Sajnos a játékra fordított időnk igazán csekély, mivel csodás kis csapatunkban több embernek igen komoly munkahelye van. Ezért is van, hogy csak néhanapján összeülünk egy-egy normál blind pick meccsre, és megpróbáljuk egymásból kihozni a maximumot. Egyébként jó kis társaság vagyunk, de csak néha, ha nem inteli le a botlane.

Ez a viszonylagos ismeretlenség lehet akár az erősségetek? Többen is játszotok nem éppen szokványos karakterekkel, elmondanátok ezekből párat, amiket már láthattunk?

zaviika: Nincsenek gyengéink, de azért köszi a feltételezést! Nagyon rafináltak vagyunk, ezért ha úgy tartja kedve, a támogatónk megejt egy Teemot, vagy esetlegesen a felső ösvényesünk egy Vaynet, már csak a játék kedvéért. Megjegyezném, hogy Xerathot, Ziggset, Syndrat, Camillet, Kaynt, Dariust, Aatroxot, Illaoit illik minden mérkőzésen eltávolítani a választható bajnokok sorából, köszönöm!

Mikor vágtatok bele a LoL-ozásba, azon belül is a versenyzésbe és miért pont a LoL-t választottátok?

zaviika: Szívem szerint a mai napig a Call of Duty 2-vel játszanék, ha nem halt volna ki a játékosbázisa. Anno ott is csapatba vergődve váltottuk meg a világot, értem én ezt ClanBase-re, CyberGamer-re vagy az  ESL-re. Az akkori csapattársaim mondták, hogy kezdjek el én is játszani, és később le is szedtem ezt az elképesztő csodát. A 3. szezon vége fele kezdtem el játszani a Legendák Ligájával, majd napról napra egyre jobban megtetszett. Az 5. szezon környékén úgy döntöttem, hogy elég a több milliós költekezésből és farmoljunk egy kis RP-t. Személy szerint az MNEB kvalira is azért jöttem el, mert ingyen RP-t osztogattak, ezért gondoltam lecsapok rá. Szívesen indultam volna PUBG-ben, de sajnos az egy személyes hadsereg ott nem engedélyezett.

Becse: Az első szezonban kezdtem a játékot a bronz liga (950 élő pontszám, heló) bugyraiban, hogy aztán minden várakozást meghazudtolva fel tudjak jutni a keleti szerver mesteri rangjába (=euw plat 5 amúgy). Ezek után, a siker mámorától elkábulva le is estem gyémánt ötig, ahol megtaláltam a helyemet és már nem mozdulok, még gémek ezrei után sem. Hardstuck létemet elősegíti, hogy rangsorolt játszásaim többségét munka után végzem. Ez erősen negatív hatással van teljesítményemre, azonban így sem adom fel, hiszen tudom, hogy a Legendák Ligájában összeszedett hőskinézetek örökké velem maradnak. Zaviika ARAM kupás sikerein felbuzdulva én is elővettem a komoly arcomat és le Sionoztam a gyümölcsöt a mesebeli MNEB almafáról.

Sanyika: A harmadik szezonban kezdtem el eme varázslatos játékkal való kapcsolatomat. Eleinte csak custom gamekhez volt merszem, botok ellen, de az évek során, a hatodik szezonban, elértem a Mesteri divíziót. Én vagyok a legfiatalabb a csapatban, tapasztalatlanságomtól eltekintve kísérelem meg ledönteni az eddig is jól ismert óriásokat.

Hardad: A 2. szezon vége felé járhattunk... Az volt az az év, amikor beengedtem eme nemes játékot az életembe. Az MNEB lesz az a verseny hol a lelkünk megmérettetik, és kiderül hogy kik a f***a gyerekek, és kik azok, akiknek nincs helyük a Dicsőség Csarnokában.

Kádár: Életem aranykora a World of Warcraftban volt, de sajnos hanyatlani kezdett, így váltanom kellett. Így kezdődött a LoL-os karrierem a harmadik szezon végén és azóta is hű rabja vagyok eme játéknak. Ebben a játékban nagyon izgalmasak a skirmishek, ezért is játszok vele!

Versenyek eddig is voltak idehaza, de nem éppen abban a folyamatos rendszerben, mint amit az MNEB tervez. Mennyire lendítheti fel a hazai LoL-os életet egy folyamatos megmérettetési lehetőség?

zaviika: Őszintén megmondva semennyire. Meglesz az a pár csapat, aki eddig is megvolt és ennek szentelte az életét. Talán hébe-hóba még becsúszik egy új csapat, de nagy változást nem igazán fog hozni. Reméljük ez a verseny majd biztos megélhetést fog mindannyiunknak biztosítani.

Becse: Szerintem azért jó lehet arra, hogy egyes játékosok megmutassák magukat a top csapatoknak egy-egy lenyűgöző teljesítménnyel, hiszen onnan már egy lépés választ el mindösszesen a világhírnévtől és az aranyesőtől.

Hardad: Minden csak a beleinvesztált pénztől függ, amíg nincs pénz benne, addig érdektelen marad a befektetők, és a játékosok számára is egyaránt.

Kádár: Ameddig nem lesznek fix szerződések és kereseti lehetőség, addig fenn fog állni annak a lehetősége, hogy mindenki random váltogatja a csapatokat, kivételt képez a CSDT, mert nekünk megrögzött célunk a magyar e-sport virágzása. Sajnos Magyarország el van maradva a nyugattól 25 évvel, így erre a kérdésre később kéne visszatérni.

Hogyan állt össze a csapat, illetve kikből is áll pontosan? Játszottatok már más csapatoknál, vagy ez az első, eddig sikeresnek tűnő próbálkozás?

zaviika: Az első pár kvalit követtük, hogy mégis milyen professzionális csapatok játszanak, de sajnos egyet sem láttunk, kivéve az EXE Esports-ot, akiknek sajnálatos módon rengeteg küzdelem árán sem sikerült egyik kvaliból sem bejutni. Így hát pár jó komát megragadva útnak indultunk, és átgázoltunk akin csak kellett.

A csapat nem jöhetett volna létre, ha nincs egy hibátlan felső ösvényesünk Becse személyében.

Szintén kiemelném a bevándorló dzsungelesünket, Sanyikát, a skirmishek megnyerőjét. Eléggé feltörekvő, igaz, hogy gondolkodni nem tud, de legalább jól mozog a dzsungel bugyraiban.

Középen a skillshotok elrontója, a minionok és wraith campek ellensége, zaviika található.

Az alsó ösvényünkön Magyarország legszebb férfi teste helyezkedik el Kádár személyében.

A kezét pedig nem más fogja, mint a tankok királya, a facecheckek megtestesítője, Hardad.

Egyik csapat sem fizet igazán jól, ezért a CSDT volt számunkra a legmegfelelőbb, –itt legalább nem kell aggódni, hogy valaha is csődbe menne bármelyikünk. Ezzel az ötössel ez a kvalifikáció volt az első "nehéz" megmérettetés, a könnyebbik része majd csak ezután jön.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!