Hirdetés

Dafran Overwatch League bemutatkozása nem is sikerülhetett volna stílusosabban!

Sensevida | 19/02/16 19:33
Cikk mentése

Szerencsénkre a csapatok nem csak GOATS kompozíciót játszottak az első hét második versenynapján. 

Hirdetés

Az elmúlt pár hónap alapján számítani lehetett rá, hogy az Overwatch League második szezonjának első etapját a három tankból és három supportból álló GOATS fogja uralni. A versenysorozat nyitónapján világossá vált, hogy a kompozíció még a nemrég bevezetett armor, Brigitte és D.Va nerfek ellenére is túlságosan erős, szóval a csapatok továbbra is zömmel ezt fogják játszani. Szerencsére azért nem csak kecskepárbajokat tekinthettünk meg, ugyanis néhány alakulat más kompozíciókkal is kísérletezett, legalább egy-egy pályarész erejéig. 

"Kecskékben" gazdag meccsekkel startolt az Overwatch League második szezonja

Szerencsére viszont akadt olyan csapat, aki előhozta az eddig csak pletyka szinten létező 4 DPS-re épülő kompozíciót.

Nos a második nap küzdelmei sem nélkülözték a 3+3 kompozíciót, még mielőtt azonban rátérnénk az eredményekre, szót kell hogy ejtsek Daniel "dafran" Francesca debütálásáról. A kommentátor Montecristo pár hete úgy fogalmazott Twitterjén, hogy "az Overwatch League nem olyan, mint egy anime, a rossz játékosokat kivágják, nincsenek nagy visszatérések, a rossz fiúk pedig nyerhetnek, illetve sok esetben nyernek is". Nos dafran esetében ezen kijelentés nem feltétlenül igaz, mivel pár éve ugyan elintézte karrierjét a több hónapos kitiltással, most azonban az Atlanta Reign csapat tagjaként visszatért a kompetitív szférába, ráadásul igencsak stílusosan, az egyik védjegyének számító Torbjörnnel lépett először pályára a Florida Mayhem ellen. Talán mondanom sem kell, a kommentátorok hirtelen szóhoz sem jutottak, a Twitch chat pedig megőrült. Érdekesség, hogy a húzás be is jött a játékosnak és 5 final blowst, 1 Molten Core killt, továbbá 12 eliminationt szerzett Ilios első pályarészén. 

Twitch Esports on Twitter

What a debut for @dafran and the @ATLReign! #OWL2019 #LetItReign https://t.co/nmr4ONOCk1

A versenynap egyébként valamivel izgalmasabban alakult mint a csütörtöki nyitás és a csapatok a GOATS mellett 2+2+2-vel és a 4 DPS-es kompozíciókkal is csatába vitték. A Toronto Defiant vert helyzetből fordított az Outlaws ellen, a Chengdu Hunters rendkívül szoros meccsen verte a Guangzhou Chargeot, míg az Atlanta Reign és a San Francisco Shock ellentmondást nem tűrően tarolta le a Florida Mayhemet és a Dallas Fuelt. Ha kíváncsiak vagytok a mérkőzésekre, az alábbi videóban tudjátok azokat visszanézni. 


A második versenynap eredményei a következők!

  • Toronto Defiant vs. Houston Outlaws  -  3:2
  • Atlanta Reign vs. Florida Mayhem - 4:0
  • Dallas Fuel vs. San Francisco Shock - 0-4
  • Chengdu Hunters vs. Guangzhou Charge - 3:2

Az Overwatch League ma éjjel tovább folytatódik és az alábbi meccseket tekinthetjük majd meg: 

  • London Spitfire vs. Paris Eternal  - 21:00 
  • Washington Justice vs. New York Excelsior - 22:30
  • Los Angeles Valiant vs. Hangzhou Spark - 00:00
  • Vancouver Titans vs. Shanghai Dragons - 01:30

A mérkőzéseket az Overwatch League Twitch csatornáján követhetitek majd. Jó szórakozást!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Hirdetés
A hozzászólás nincs engedélyezve
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?