Sebivel és Camperrel folytatja G.O.A.T. néven az ex-gamerzone csapata!

Sebivel és Camperrel folytatja G.O.A.T. néven az ex-gamerzone csapata!

Ezúttal egy teljesen új névvel, –és két új játékossal– érkező csapatot ismerhettek meg: a G.O.A.T.-ot.

Az MNEB selejtezők óta már rengeteg víz lefolyt a Dunán, így vannak olyan csapatok, akik felállásban és brandben is sokat változtak. Interjúsorozatunkban most a G.O.A.T. csapatát ismerhetitek meg, akik Sebivel és Camperrel kiegészülve vágnak neki az MNEB-nek.

Remek teljesítményt nyújtottak a selejtezőkön és gratulálunk, hogy sikerült bejutnotok a ligába, kicsit bemutatkoznátok, hogy kik is játszanak a G.O.A.T. csapatában?

A Gamerzone-ból kiléptünk és  a csapat felállását nézve is van változás, ugyanis a lekvalifikált ötösből már csak 3-an vagyunk a csapatban, aki nem más mint: arbie,c7upix és diablo. Hozzánk csatlakozott sebi és camper akik korábban a Nice Gaming csapatában játszottak. Illetve a csapatnév körül is van változás: az új csapatnév a G.O.A.T
Mikor kezdtetek el komolyan foglalkozni a CS:GO-val?
A csapat játékosai név szerint: C7upix: aki 2018 elején kezdett el komolyan foglalkozni a CS:GO-val, arbie: Körülbelül 2016 közepén, Diablo: szintén 2016 közepén, sebi: 2015 elején, camper: szintén 2014 elején
Pár hete már elindult az átigazolási szezon, így szabadon cserélhetnek játékosokat a csapatok, nálatok lesz változás, vagy az eredeti, bejutó csapattal vágtok neki a versenynek?
Amint az első kérdésben is említettem: Igen, van változás a csapatban A korábbi lineup-ból spacii és gbk helyett camper és sebi érkezett a csapatba.
A REVOLTE egyértelmű esélyesnek tűnik a látottak alapján, de a ligarendszer teljesen más helyzetek szül, mint egy klasszik torna. Szerintetek lesznek bőven meglepetések, vagy érvényesül a papírforma?
Valóban erős csapatnak tűnik a Revolte viszont ahogy a kérdésben is olvasható, bőven lesznek meglepetések az MNEB első szezonjában.
Végezetül pedig mit gondoltok a Valve jelenlegi hozzáállásáról; tetszik a Battle Royale és az ingyenesség, vagy ennél több kell, hogy stabil lábakon álljon a játék?
Örülünk annak, hogy a Valve foglalkozik a játékkal, de viszont sokkal jobban örülnénk, ha leginkább a Valve a Competitive CS körül próbálni újításokat behozni.

Kövess Minket!