Hivatalos: YNk és AdreN is a FaZe Clan tagja

Új edző és új ötödik a FaZe háza táján.

Ma éjjel a FaZe Clan hivatalosan is bejelentette azt, –ami konkrétan már nyílt titok volt– miszerint az egyszeres Major győztes és MVP címmel rendelkező 28 éves Dauren " AdreN " Kystaubayev csatlakozik a FaZe csapatához. Emellett az egykoron Made In Brazil-t is edző Janko " YNk " Paunović-ot is leigazolták a pozíciójából távozó svéd Robert " RobbaN " Dahlström helyére.

Bár a csapat új edzője hivatalosan is aláírt új csapatához, AdreN-nel azonban nem kötött hosszútávú szerződést az amerikai szervezet, hiszen csak a Major torna végéig fogja kisegíteni az európai mix csapatot, azaz február 13-ig. A kazah játékos –mint tudjuk– a dán Finn " karrigan " Andersen helyére érkezik, aki az amerikai Envy csapatát fogja továbbá irányítani. AdreN-nek egyébként ez lesz az első olyan kiruccanása, amikor is nem egy CIS régióból származó csapat tagja. Még a CS:S időszakában lett híres, amikor a k23 nevezetű formációt a második helyig vezette a WCG 2005-ös állomásán, ezek mellett olyan csapatokban fordult meg, mint a Virtus.pro, az Astana Dragons, illetve a HellRaisers. Ezek után érkezett már GO-ban a Gambit, amivel megnyerte PGL Major krakkói tornáját, mely együttesben először kispadra, majd átigazolási listára került, –később azonban teljesen elengedte akkori szervezete és szabadúszóvá vált 2018 októberében.

YNk pedig egy új csapat háta mögött fogjuk látni, miután a MiBR menesztette az amerikai játékosaival együtt, mivel egy teljes brazil felállást szeretne magáénak a szervezet, annak ellenére, hogy megnyerték a ZOTAC Cup Masters versenyét, illetve második helyezést értek el a BLAST Pro Series isztambuli állomásán, és az ECS hatodik szezonjának döntőjén. Korábbi TV-s elemzői szerepe után ez a második csapat, melyet edzőként fog segíteni.

Az új FaZe felállás játékára a rajongóknak azonban nem kell a Major versenyig várni, hiszen ők is ott lesznek a Kaliforniában megrendezendő iBUYPOWER Masters versenyén, –mely január 19-20-a között kerül megrendezésre, ahol AdreN-ék mellett ott lesz még az Astralis, illetve a Liquid is.

Nikola "NiKo" Kovač
Olof "olofmeister" Kajbjer
Håvard "rain" Nygaard
Ladislav "GuardiaN" Kovács
Dauren "AdreN" Kystaubayev (ideiglenes beugró)

Janko "YNk" Paunović (edző)

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!