"Szerintünk a Revolte simán verhető, minden a formától függ" - HoP Esports interjú

A mai napon kezdetét veszi az MNEB CS:GO ligája is, így egy utolsó interjúban még megismerhetitek a HoP Esports csapatát is.

Ma 19:00-kor kezdetét veszi az MNEB CS:GO ligája, így az interjúsorozatunk is a végére ért. Mai cikkünkben a HoP Esports csapatával beszélgetünk, akik először még a Rift égisze alatt kerültek volna be a ligába, de egy kisebb probléma miatt, végül a HoP-ot választották. Részben erről és a ligáról is beszélgettünk velük. A kérdéseinkre szarvasmarha válaszolt.

A magyar CS:GO közösség nagyja már ismer titeket, de bemutatkoznátok, hogy pontosan kiket is láthatunk majd a csapatban?

"A MNEB-es lineupunkból torzsi,hussar és én(SzarvasMarha) egy csapatban játszunk, akiket tigene és sentry egészít ki. Velük is nagyon sok időt játszottunk együtt mixszel és csapatban egyaránt,szóval nem lesz teljesen szokatlan a dolog."

Mikor kezdtetek el komolyan foglalkozni a CS:GO-val?

"Magam részéről én világ életemben hatalmas tryhard voltam, talán az utóbbi évben voltak megingások. Tigene, Sentry, Hussar már régóta űzi komolyabb szinten, torzsi pedig 1 éve."

Az átigazolási szezonnak már egy ideje vége, de ti először a Rift-ben, majd a HoP-ban kötöttetek ki, mi történt itt pontosan?

"Igazából nem volt pontos és egyértelmű a kommunikáció, amiből az lett hogy az ESEA Advanced-et nem bírták időben kifizetni, ezért gyorsan kerestünk egy új szervezetet. Így jött a HoP Esport aki egyből be is fizetett mindent."

A REVOLTE egyértelmű esélyesnek tűnik a látottak alapján, de a ligarendszer teljesen más helyzetek szül, mint egy klasszik torna, szerintetek lesznek bőven meglepetések, vagy érvényesül a papírforma?

"Erős lineup, de több éve nem csapatoznak komolyan. Szerintem egy simán verhető csapatról beszélünk, az aktuális forma fog dönteni."

Végezetül pedig mit gondoltok a Valve jelenlegi hozzáállásáról, tetszik a Battle Royale és az ingyenesség vagy ennél több kell, hogy stabil lábakon álljon a játék?

"Kompetitív játékosok számára előnyössé vált. Több játékos, több néző, több pénz. Aki normálisan akar játszani az úgy is megveszi a prime-ot, szóval mindenképpen jó. A battle royale nagyon hasztalan, szerintem senkinek sem tetszik."

Kövess Minket!