Így nézne ki a pálya, ha minden régi és új helyszín megmaradt volna

Így nézne ki a pálya, ha minden régi és új helyszín megmaradt volna

Sok jó helyszín kis helyen is elfér.

Szinte hihetetlen, de lassan most már tényleg a nyolcadik szezon felé haladunk a Fortnite-ban, pedig mintha még csak most pottyant volna le a meteor az égből. Rengeteg minden változott egy év alatt, de abban mindvégig konzisztens volt az Epic csapata, hogy minden szezon kezdetén a pálya változott valamennyit; néhol kevesebbet, néhol többet, de helyszínek tűntek el és jöttek helyükre mások. Nemrégiben egy cikk keretein belül megmutattuk, hogy hogyan nézne ki a pálya a meteor becsapódása nélkül:

Most pedig, –a közösség egyik tagjának köszönhetően– megnézhetjük azt is, hogy milyen lenne a pálya, ha minden egyes régi és új POI megmaradt volna:Ahogy láthatjátok, néhány helyszínt azért arrébb kellett pakolni, hisz minden nem fér el egymás mellett. Valljuk be, ez már egy kicsit sűrűnek is néz ki és szinte talpalatnyi olyan hely sincs, ahol nem látnánk valamilyen POI-t. Moisty és a vele kéz a kézben járó börtön felkerült Junk Junction helyére, amit a készítő bedobott a sivatagba. A Block is egy kicsit délibb fekvést kapott Lazy Links-el egyetemben. A havas részt és Moisty-t is vissza kellett kicsit fojtani, hogy legyen mindennek hely, de egy LTM keretein belül mi szívesen kipróbálnánk, hogy milyen egy ennyire masszív pályán játszani. Igaz a régi Loot Lake nem szerepel újra, de talán Fatal-tól balra még be lehetett volna passzírozni a folyóba.

Nektek hogy tetszik, –inkább játszanátok egy ilyen sűrű pályán, mint a mostanin? 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!