Nuke-kal és kisebb drámával lepett meg minket az MNEB szünet előtti utolsó napja

Nuke-kal és kisebb drámával lepett meg minket az MNEB szünet előtti utolsó napja

Végül minden jól alakult és a papírforma győzedelmeskedett.

A Major előtti utolsó napon a csapatok még lejátszottak az MNEB ötödik fordulójának első napját. Sajnos ezúttal a szokásos négy helyett csak három meccset láthattunk, hiszen egészségügyi okokra hivatkozva a BP5 halasztási kérelmet nyújtott be, amit a PixelFire és a HUNESZ is elfogadott, így ezt egy későbbi időpontban játsszák majd le a csapatok. Visszatérve viszont a meccsekre, igazán színes pálya palettát láthattunk, hisz Cache, Nuke és Mirage is szerepelt színpadként.

GAMERZONE.gg vs. GIWU

Hasonlóan izgalmas meccset láthattunk, mint a két csapat első összecsapásán még az első héten. Ezúttal Cache-re látogatott el a két ötös, ahol az elején szinte körről-körre adták egymásnak a pofonokat. Mindig az nyert, aki éppen force-olt.

Épp ezért az első félidő igen szorosan ért véget, 8-7-es GIWU vezetéssel. Ekkor viszont a tapasztalt és összeszokott gárda főleg Kory remek teljesítményének köszönhetően remekül védett és alig engedett kört a GAMERZONE-osoknak. A meccs vége 16-10, Kory pedig tényleg szinte egyszemélyes hadseregként szántotta végig a pályát

HoP vs. N6

Az MNEB első Nuke meccsét is láthattok a tegnapi napon, amit nagy meglepetésre a HoP és az N6 hozott össze. Fura módon eléggé eltörpült a CT és T különbség, ami Nuke-on közel sem megszokott. Mondjuk ez köszönhető annak is, hogy Diablo igen komolyat pakolt még 1v3-ba is:

A félidő végül 10-5-el zárult a HoP javára, de egyből a második játékrész elején elkezdett visszakapaszkodni az N6 és volt 10-8 is az eredmény. CT-ben később azért megmutatta a HoP, hogy tud igen ügyesen is játszani, így némi meccspont táncikálás után ugyancsak 16-10-re győzedelmeskedett a HoP.

Revolte vs. JLNY

A nap zárómérkőzése végül 11 után indult el köszönhetően annak, hogy a Revolte játékosa, név szerint Kolor még egy teljesen másik, nemzetközi versenyen vett részt, ami sajnos ugyancsak csúszott, így igen körülményesen sikerült becserkészni gevve-t. Sajnos a késések miatt végül 5 Minor büntetőpontot is kapott a Revolte. Ez viszont csöppet sem zavarta őket abban, hogy megnyerjék a mérkőzést, még úgy sem, hogy BARCODE szinte minden körben csak egy Deagle-lel szaladgált a pályán. Főleg ennek volt köszönhető, hogy a JLNY kimondottan dicséretesen játszott és az első félidőbe még sikerült is megfogni egy időre Gabessonékat. Ez végül viszont nem hozott babérokat, hiszen CT-ben remekül védtek fleavék, összesen 2 kört adtak még a JLNY-nek és 16-8-ra megnyerték a mérkőzést:

Ezzel a Revolte továbbra is veretlen, a tabella jelen állása pedig a következő:

Következő alkalommal február 27-én találkozhattok a csapatokkal, ahol a BP5 és a PixelFire kétszer játszik majd, így összesen 5 meccsnek lehettek szem és fültanúi délután 18:00-tól!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!