A Team Fearless játékosai nevükhöz hűen nem félnek senkitől - interjú

A Team Fearless játékosai nevükhöz hűen nem félnek senkitől - interjú

A Nap-éj egyenlőség és a Cursed Warriors után a Team Fearless játékosai is hallatták hangjukat!

A Team Fearless megváltozott felállással a 3. helyen kvalifikálta magát az offline döntőbe. A tavaly is LAN döntős Shadey most Squeamish-sel mutathatja meg, nem érdemtelen az itteni szereplésük.

Shadey már gyakorlott tagja az offline döntőknek, Squeamish azonban most először vesz részt ezen, ezáltal biztosan nagyobb lesz a nyomás rajta. Mire számítotok ezzel kapcsolatban?

Squeamish testvére nem volt még dh offline döntőn, azonban gyakorlott e-sport player, hiszen CS-ben kimagasló eredményeket ért el.

A Champion Division során a sorsolásnak és eredményes játékotoknak köszönhetően hamar kiderült, bent vagytok a LAN-on. Számítottatok-e arra, hogy ilyen könnyedén, pontegyenlőséggel az Alt-Tab előtt juttok be a LAN döntőre?

Igen, számítottunk rá, jól össze tudunk játszani, csak néha flameljük egymást, ami nem a legjobb, főleg egy csapatban.

Mi a legnagyobb erőssége a Team Fearless csapatának szerintetek?

Nézz rá a nevünkre!

Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a döntőn?

Az eredmény nem számít, de egy 3. helyezettet össze tudunk hozni, ha jók vagyunk.

Mind a 3 csapat elég erős ellenfélnek látszik, de melyik csapatot tartjátok a legnagyobb riválisnak?

Ricsiék tudnak meglepetéseket okozni, online nem tudják sokszor a legjobb formájukat hozni, de offline döntőn mintha kicserélték volna őket.

Első meccsetek a Cursed Warriors ellen lesz. Mi a terv?

Megvárjuk, hogy Zoly fancy-zzen, és ha elrontja, akkor mehet a push.

Terveztek-e vagy szoktatok-e nemzetközi versenyeken is indulni, vagy inkább csak a magyar, baráti közösség hangulata fog meg titeket?

Shadey szokott de sqmsht nem különösebben érdekli.

Milyen szerintetek a magyarországi e-sport, azon belül is a Rocket League helyzete?

A közösség az nagyon rossz, mint mindenhol; vannak jó és tehetséges játékosaink, akikből még lehet valami, ha így folytatják.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!