"Nem szeretnénk folytatni az eddigi sormintát, a 4. hely elfogadhatatlan!" - Alt-Tab interjú

A Dribble Hungary Rocket League LAN döntőjére utolsó helyen kvalifikált csapat igencsak szeretne fellépni a dobogó valamely fokára, úgyhogy részükről küzdelemből és elszántságból nem lesz hiány!

Az Alt-Tab csapata az előző szezonhoz hasonlóan változatlan felállással, és a 3. szezonhoz hasonlóan ismét nagy izgalmak közepette vívta ki a bejutást a LAN döntőre. A Champion Division utolsó meccsén dőlt el, hogy ők, és nem a Crossbar Gods vehet részt az 5. szezon végső leszámolásán. A 4. évad offline része viszont nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezték, és csak a 3. hely jutott nekik.

Idén is kicsit meleg volt a helyzet a LAN-ra jutással kapcsolatban, a Nap-éj egyenlőség csapatát viszont csak ti tudtátok megverni. Mi az oka az ingadozó játéknak?

Nodee: Számomra a gépemen játszani elég nagy kihívás tudjuk miért. De a győzelem ellenük mindenképpen feldobja a csapatmorált.

Rich : Hát sokszor közrejátszott Nodee pc-je, de az is, hogy nem játszottunk túl sokat együtt elég sok ideig. A szezon végére egész jól össze tudtuk kapni magunkat.

A tavalyi LAN nem úgy sikerült, ahogy elképzeltétek. Mi volt akkor a probléma, és mit terveztek a mostanira?

Nodee: Meglepetés!

Rich: Nem igazán volt semmi probléma, eléggé kiegyensúlyozott volt Zoliék ellen a harc, csak úszott a nagy előny pár kick-off góllal, aztán úszott vele a második helyezés is. Nincs különösebb terv a mostanira; jó lábbal kell felkelni.

Mi ez a billentyűzet-fétis továbbra is a csapatnévben?

Rich: Random ötlet volt, aztán most már tartjuk a hagyományokat.

Mi a legnagyobb erőssége az Alt-Tabnak szerintetek?

Nodee: Richmond.

Rich: Én.

Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a döntőn?

Nodee: Nem szeretnénk folytatni az eddigi sormintát, szóval a 4. hely elfogadhatatlan.

Rich: Mindegy.

Mind a 3 csapat elég erős ellenfélnek látszik, de melyik csapatot tartjátok a legnagyobb riválisnak?

Nodee: Mind a 3 csapat elég komoly, nem tudnék kiemelni senkit.

Rich : Tényleg nagyon jó most a felhozatal, de nincs senki olyan, akit kiemelnék.

Első meccsetek a Nap-éj egyenlőség ellen lesz, akiket sikerült legyőzni a Champion Division során. Mi a terv?

Nodee: Nincs terv, úgyis az aznapi forma dönt.

Rich: Az a terv, hogy ha Nodee izgul, eltöröm a billentyűzetet a fején, és a kiesett gombok lesznek a kövi csapatnév.

Milyen volt a Champion Division hangulata?

Nodee: Mint mindig, szuper

Rich : Izgalmasabb mint bármikor.

Terveztek-e vagy szoktatok-e nemzetközi versenyeken is indulni, vagy inkább csak a magyar, baráti közösség hangulata fog meg titeket?

Nodee: Én egyelőre nem vagyok olyan szinten, hogy nemzetközi versenyeken induljak.

Rich : Nincs team, túlságosan elhiszi mindenki.

Mit csináltok szabadidőtökben, amikor éppen nem a versenyre való felkészüléssel foglalkoztok? Van-e más játék, amely akár szimplán casual vagy komolyabb szinten foglalkoztat titeket mostanság?

Nodee: Random indie játékokat pörgetek mostanában, ha nem RL megy.

Rich : Mostanában pörög a Strange Brigade a Kólafiúval meg Matthew-val.

Milyen szerintetek a magyarországi e-sport, azon belül is a Rocket League helyzete

Nodee: Ha nem működne a DH, akkor sehol nem lenne.

Rich : Sajna csak a DH van, ami ér valamit.

A versenyt szombaton online 14:00-tól a Dribble Hungary hivatalos Twitch csatornáján követhetitek, az offline részvételre pedig Budapesten az EastsideRed Studioban van lehetőség. Minden további részletet megtaláltok az esemény Facebook oldalán!

Nézd meg DribbleHungary élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!