Két hét pihenés után ismét élet költözik az MNEB PUBG Erangelére

Két hét pihenés után ismét élet költözik az MNEB PUBG Erangelére

A mai napon a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 16 PUBG csapata újra felül arra az ominózus repülőre!

Az elmúlt időszakban az MNEB játékai egy kisebb pihenőre mentek, hogy minden csapat felfrissülve kezdhessen bele az alapszakasz második felébe. A legtöbb játékban már múlthéten elkezdődtek az összecsapások, ma azonban a PUBG-ra is sor kerül, 19:00-kor elindul az ötödik forduló.

Szedjük össze gyorsan nagy vonalakban, hogy mi is történt a negyedik körben. A Flank ugyebár hatalmasat menetelt az első mérkőzésen, toronymagasan megdöntötték a bajnokságon belüli kill rekordot, aki erre a posztra szeretne hajtani, annak 25+-t kell lőnie. Bődületes mennyiség! A második mérkőzésen ez a nagyszerű teljesítmény visszacsapott kissé, itt a Flank volt az első kieső csapat. Majd ugyanezt figyelhettük meg a harmadik mérkőzésen is, ott a második meccset megnyerő LvL Up távozott el nagyon hamar.

Persze nem feledkezhetünk el az ország leghidegvérűbb játékosáról sem, a WSE igazolása, B3nce olyan nyugodtságról tett tanúbizonyságot, amivel kevesen rendelkeznek, szavak helyett inkább beszéljen az erről készült klip.

Végül pedig nézzük meg, hogy hogyan is állnak a csapatok négy forduló után:

Jól látható, hogy a Plague masszív dominanciája már a múlté, az élen pedig jelenleg a Flank áll, noha előnyük nem túl nagy. A nagyszerű szereplésük jutalma sokkal inkább a hátrány leküzdése lett, így ahhoz, hogy ők hátradőlhessenek bizony még mindig villantani kell majd valamit. Hajszálpontosan három forduló van még hátra az alapszakaszból, ami azt jelenti, hogy 9 mérkőzése maradt a játékosoknak a bizonyításra.

A forma ugyanaz marad a térképek tekintetében:

  • Erangel
  • Miramar
  • Erangel

Ma tehát az MNEB PUBG visszatér, 19:00-kor az Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság repülője felszáll, hogy összeeressze a 16 csapatot! Tartsatok velünk a FusionTV csatornáján.

Nézd meg FusionTV1 élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!