Tfue bekerült a sürgősségire

Tfue bekerült a sürgősségire

Az antibiotikum nem használt, tegnap este óta pedig sürgősségin van.

Tfue-t valószínűleg senkinek sem kell bemutatnunk a Fortnite közösségben. Eddig ő nyerte a legtöbb pénzt a játékkal, ami mellett folyamatosan streamel vagy éppen vlogol, így az alváson kívül nem igazán van olyan pillanat az életében, amit nem látnak a nézők. Épp ezért fordulhatott elő az is, hogy a hónapok alatt egyre kevesebbet evett és leginkább ivott, amit a teste is megsínylett. Erről bővebben itt olvashattok:

Mint azt a fenti cikkben is olvashattátok, pár nappal ezelőtt azt mondta, hogy ha az antibiotikumok nem hatnak, akkor műteni kell a nyakát. Az elmúlt napokban a duzzanat egyre nagyobb lett, így végül tfue is elfogadta, hogy egy specialistához kell fordulnia és meg kell nézetnie a csomót. Nagyon úgy néz ki, hogy a probléma komolyabb, mint azt ő gondolta, hisz a specialista már haza sem engedte, azonnal berakta a sürgősségire:

A tweet körülbelül 14 órája érkezett, azóta viszont semmi hírt nem hallottunk felőle, így könnyen lehet, hogy már túl is van a műtéten, bár ezt egy forrás sem erősíti meg. Tfue állapota mellett azt sem tudjuk, hogy pontosan milyen betegséggel is küzd, a nyakon lévő duzzanatok viszont általában limfómára utalnak, ettől függetlenül a dehidratáció is okozhatott komolyabb gondokat.

Tfue egyébként borzasztó dedikált volt még az elmúlt napokban is. Mielőtt úgy döntött, hogy elmegy orvoshoz öt órát streamelt, de végül úgy érezte, hogy tarthatatlan a helyzet. Reméljük, hogy minden rendben lesz vele és kicsit jobban figyel magára a jövőben.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!