Az Epic rákapcsolt, 24 órával a vb előtt szeretnének csodát tenni

Az Epic rákapcsolt, 24 órával a vb előtt szeretnének csodát tenni

Az elmúlt napokban több hotfixet is kiadtak a játékhoz.

A holnapi napon kezdetét veszi a Fortnite első világbajnoksága, melyet már nem feltétlenül várnak a játékosok jó szájízzel. Egyrészt az Epic Games betiltotta a nyújtott képernyő használatát a kompetitív módokban, amivel játékosok tízezreinek, százezreinek kellett visszatérnie a számukra teljesen idegen alapbeállításokhoz, másrészt pedig a játék még mindig olyan bugokat képes produkálni, amelyek konkrétan tönkretesznek egy-egy mérkőzést egy játékos, vagy csapat számára, ez pedig szinte elfogadhatatlan egy olyan rendszerben, ahol 10 meccs, vagy három óra játékidő dönt a továbbjutásodról.

A szerdai napon szinte mindenki egy emberként várta a Fortnite v8.30-as frissítését, ami voltaképp a vb patch, az első selejtező ugyanis ezen indul majd el. Túl nagy vizet azonban nem kavart a változtatás, kompetitív tekintetben az egyik legjobban várt eleme a Baller nerf volt, amelyre azt ötlötték ki a fejlesztők, hogy a gömb bizonyos részein át lehet majd lőni, így csökkentve annak jelentőségét a végjátékban. Ezzel igazából pont a másik hatást érték volna, konkrétan senki sem használná, így finomítottak rajta: 300-ról 200-ra csökkentették a golyó életerejét egy tegnapi hotfixben.

Baller Health Adjustments from r/FortNiteBR

Ez drasztikus változás, talán sikerült egyensúlyba hozni vele a közösség és az Epic Games igényeit. A golyó így voltaképp "maradt is, de ment is", hiszen az early game-ből sokkal kevesebbet sikerül átmentenie a játékosoknak a late game-be.

Szintén 10-én még az Epic kiadott egy kisebb frissítést, amelyben a PC stabilitási gondokat próbálták megoldani, számos játékos ugyanis megnövekedett FPS dropra panaszkodott.

Majd ugyanezt megismételték a mai napon is.

Jó látni, hogy az Epic Games igyekszik minél több mindent helyrehozni a játékában, ám ezt talán előbb is elkezdhették volna. Mindent összeszámolva szerda óta jó 5-6 hotfixet és kisebb patch-et adtak ki. Arra szinte mérget vehetünk, hogy ezen a hétvégén nagyon sokan fognak túlórázni, hiszen óriási hangsúly lesz a hétvégi selejtezőkön. Nem lepődnénk meg, ha még ma hajnalban, és holnap is érkezne néhány gyorsjavítás.

Bízunk benne, hogy minél kevesebb hiba fog felmerülni, főleg a Baller kapcsán, amit egyébként az egyik legnagyobb bug forrásnak tartanak a mai napig. Többször is láthattuk már, ahogy a golyó random összetörik, vagy épp megöli az abból kiszálló játékost.

Sok sikert kívánunk minden magyar indulónak, és ne feledjétek, ha bejutott a vasárnapi döntőbe, írjátok meg nekünk!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!