Az Elfogadás: "Tényleg elengedjük?" - Esport Anyu 2. rész

Cikksorozatunkban egy hazai profi játékos édesanyja mutatja be saját tapasztalatain keresztül, hogyan ismerkedett meg az e-sporttal.

Ott hagytuk abba, hogy mi történik akkor, ha a gyerek mer nagyot álmodni. Pár éve, épp iskolai szünet volt, a gyerek azzal állt elő, hogy két nap múlva lesz egy nemzetközi verseny, ahol lehetősége lenne bemutatkozni egy mix csapattal (csak egy meccsre, vagy versenyre összeállt, nem állandó csapat a szerk.). Fizetnek mindent, csak annyit kér, hogy a reptérre kéne felvinni. Ja, és egy óra múlva várják a választ.

"Hát, nem is tudom… mégis, hogy gondolod… ilyen hirtelen, még nem is repültél, hogy fogsz eligazodni… meg, egyébként is, még fiatalkorú vagy…- érveltem.

Mit kell eligazodni, felvisztek, kimegyek, tudok angolul, semmi gáz- szólt a válasz."

Mivel nem állt rendelkezésünkre sok idő, internet bekapcsol, angol nyelvű szülői engedély letölt, majd kitölt, reptéri tájékoztató bekapcsol, „csekkolj” be végig, az átszállásnál meg ott vár majd az egyik csapattárs, és akkor onnan majd együtt mentek. Szóval, pillanatok alatt leesett, hogy itt most gyorsan és jól kell dönteni!

"Biztos, hogy ezt akarjuk?- kérdeztem a férjemtől.

Hadd menjen, világot lát, meg ki tudja…- nyugtatgatott a párom."

Kiment, és megnyerték. Alig telt el két hét, érkezett a következő megoldandó feladat:

"Szóval anya az van, hogy kaptam egy nemzetközi profi szerződést, gyere, olvassuk át. Egy hét múlva kezdődik a liga, minden pénteken reptér, szombaton meccs, vasárnap haza. Hét közben meg gyakorlás, készülés. Ez két hónapig tart, utána meglátjuk. Ha később kialakul valami, akkor meg lehetek magántanuló."

Hát, akkor kezdjük az elején. Mit is tegyünk akkor, ha egy szép napon, a gyerek azzal áll elő, hogy ő bizony, profi e-sportoló szeretne lenni. A válasz nem egyszerű. Először is, egy nagy levegőt kell vennünk. Utána, időt kell kérnünk. Ezután, nagyon komolyan, több aspektusból végig kell gondolnunk az egészet. Milyennek ismerjük a gyermekünket. Elég önálló, határozott, hogy belépjen a nagybetűs életbe? Mennyire megbízható? Nyugodtan elengedjük őt távol a családi fészektől? Megadtuk neki gyerekkorában azokat az erkölcsi alapértékeket, amikbe bele tud kapaszkodni akkor is, amikor nem leszünk mellette és neki kell döntenie fontos dolgokban?

Mindenben? Rögtön? Milyenek a képességei. Valóban elég tehetséges ahhoz, hogy nekivágjon egy ilyen karriernek, vagy csak ő gondolja ezt magáról. Milyen akarattal bír? Elég kitartó, elszánt, hogy végigvigyen egy ilyen projektet? Végigviszi azokat a dolgokat, amiket elkezd, vagy gondol egyet és abbahagyja, nem érdekli tovább? Tényleg ezt szeretné, vagy valaki befolyásolta a döntésében?

Rengeteg kérdés, és még több válasz.

Nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma szülő, sem család. A döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Ebben nem segíthet senki. Az ember teljesen magára és a gyerekre van utalva.Az első gondolataim a következők voltak:

"Na, ezt most nem. Fejezze be az iskolát és utána majd csinál, amit akar. Én, ehhez túl konzervatív vagyok. Legyen meg a végzettsége, és kész."

A férjem liberálisabb volt, javasolta, hogy gondoljuk át még egyszer:

"Figyelj, úgy gondolom, hogy nem vehetjük el tőle ezt a lehetőséget. Ez most adott, nincs rá semmi garancia, hogy fél, vagy egy év múlva is kap egy ilyen ajánlatot. Nagyon tehetséges, nagyon önálló, és nagyon akarja. Adjunk neki egy esélyt!"

Megfogadtam, átgondoltuk. Profi e-sportoló lett. Később magántanuló. De, ez már egy másik történet.

Szerzőnk, E-sport Anyu elhivatottságot érez aziránt, hogy megváltoztassa a szülők hozzáállását az e-sporttal kapcsolatban, így hétről hétre megosztja saját tapasztalatait, ugyanis ő már egy profi, és egy szárnyait bontogató e-sportolót nevel. Kérésére nevét nem publikáljuk.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!