Hirdetés

Az új mousesports máris továbbjutott az EPL döntőjébe

Sziky | 19/04/15 10:15
Cikk mentése

Remekül szerepel első LAN versenyén az új mousesports.

Hirdetés

A tavalyi mousesports felállásnak az jelentette a végét, hogy az IEM Katowice Major Minorjának csak a zárt selejtezőjéig jutottak el. Persze a szeptemberi ESL One: New York győzelem után koránt sem olyan eredmények érkeztek, mint amiket szerettek volna, így a Minor már csak a hab volt a tortán.

Az felállás lényegesen más lett, ropz és chrisJ ugyan továbbra is a csapatot erősíti, de melléjük csatlakozott a HellRaisers-ben megismert woxic, illetve az FPL-ből érkező fiatal tehetség, frozen. Őket pedig nem más, mint a FaZe csapatában kegyvesztett karrigan irányítja, akinél keresve sem találhattak volna jobb irányítót.

Múlthéten részt vettek első LAN versenyükön is, hiszen a megújult ESL Pro League elhagyta a csoportkörök online formátumát. Az új mouz pedig remekül szerepelt, három mérkőzés után 3 győzelemmel jutottak tovább a döntőbe, így ők az első csapat az EPL kilencedik szezonjának döntőjében, amit ezúttal Franciaországban rendeznek majd. Persze kaphattak volna sokkal nehezebb csoportot is, de míg talán a szedett-vedett ex-Space Soldiers ellen mindenki nagy esélyekkel indul, addig a North és az OpTic már koránt sem lebecsülendő ellenfél. Kettejük közül mégis csak az OpTic tudott pályát hozni a mouz ellen, a North két nagyon gyors pályán lett bedarálva.

Nekem nagyon szimpatikus ez a felállás, chrisJ és karrigan személyében két erős és folyamatos teljesítményt nyújtó veterán játékos támogatja a fiatalokat. Persze ropz már két éve a csapat tagja és woxic is hasonló mennyiségű időt töltött el HR színekben, de ne felejtsük el, hogy 19 és 20 éves játékosokról beszélünk, akik olyan játékosok nyomába érhetnek mint, pasha, GeT_RiGhT, olofmeister vagy éppen kennyS.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
1 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?