Theorycrafting:

Theorycrafting: "Well Played" jutalmazási rendszer kellene a Hearthstone-ba is!

Néha előfordul, hogy tényleg jól érezzük magunkat a meccsek során és egy játékos szerint a Blizzardnak meg kellene adnia a lehetőséget, hogy ellenfelünket is honorálni tudjuk ilyenkor. 

A játékosok közötti interakciók igencsak korlátozva vannak a Hearthstone-ban és egy mérkőzés során csupán az adott kaszt hangulatjeleivel tudunk kommunikálni a zömmel random ellenféllel, ami bizonyos szempontból érhető is, hiszem sokan csak arra használják ezt a lehetőséget, hogy idegesítsék vele a másikat. Egyes esetekben az emote használat azonban nem káros, sőt inkább vicces, ugyanis az asztal másik oldalán ülő nem rossz szándékkal küldi a jeleket, csupán ő is felismerte mondjuk a missplayt, vagy irónia nélkül elismeri azt, milyen őrületes kört hoztunk össze. Sajnos azonban ilyen pozitív példák sokkal ritkábban fordulnak elő, ami igazából a rendszer hiányosságainak számlájára is írható, mivel elfelejteti velünk, hogy legtöbb esetben(gondolok itt a gold farm botokra - a szerk) ellenfelünk is ember.

 

A körülmények miatt egy Honorbomb nevű játékos nemrég a redditen javasolt egy ötletet, ami összességében javíthatna a játékosok egymáshoz való hozzáállásán, ráadásul fix jutalmat is kapnának a használók. Az elgondolás szerint, ami a Gwent rendszerén alapszik, egy jó meccs után, legyen szó akár győzelemről vagy vereségről, küldhetnénk egy "GG"-t vagy most nevezzük stílusosan "Well Played"-et ellenfelünknek, amivel kifejeznénk, hogy élveztük a meccset, ráadásul mondjuk 5 varázsporral is honorálnánk mindezt. Tudom tudom, most sokatokban felmerül a nem feltétlenül ironikus kérdés: lehet egyáltalán élvezni egy Hearthstone mérkőzést? Nos, a válasz egyértelműen igen, feltéve ha mélyen magunkba nézünk, szóval tegyük félre a mémeket és gondoljunk bele, biztosan mindenkivel előfordult már olyan eset, hogy eredménytől függetlenül jól érezte magát az asztalnál. 

A Blizzard számára egyébként nem lenne nagy kihívás megalkotni egy ilyen jutalmazási rendszert, mivel az Overwatch-ban az Endorsements funkció már tavaly nyár óra stabilan teszi a dolgát, ráadásul a jelentések alapján a játékosok közti nem megfelelő viselkedés és kommunikáció mértékét drasztikusan csökkentette. A Hearthstone persze nem egy 12 fős FPS és csupán két fél van egyszerre egy meccsben, viszont egy nem ironikus "GG" és egy kis jutalom biztosan csökkentené azok számát, akik az öt körös Aggro győzelmünk után rögtön felvennének, hogy szidják a felmenőinket és mindenféle "jókívánsággal" lássanak el minket. Persze lehet optimista vagyok, plusz gazdaságilag nem feltétlenül érné meg a Blizzardnak a meccsenkénti 5 dust osztogatása, a koncepció viszont szerintem egy jó lépés lenne a stúdiótól, főleg ha a meccs végi jutalmazó is kapna valamit, ha mondjuk elér egy bizonyos szintet, vagy pozitív visszajelzés számot. 

Ti mit gondoltok egyébként, jól funkcionálna egy ilyen jutalmazási rendszer a Hearthstone-ban? 

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Cover: Lesllee

Kövess Minket!