Új radioaktív gránát érkezhet és még egy rúna is megjelent a

Új radioaktív gránát érkezhet és még egy rúna is megjelent a "bunker" tetején

Kezdődik elölről Kevin tombolása!?

Egyre inkább közeledünk a szezon végéhez, így a játék történetszála ismét fellobbant. A frissítés érkeztével teljesen átalakult Loot Lake és egy hatalmas bunker/rakétakilövő állomás jelent meg a kiszáradt tó fenekén. Ezután az adatbányászok segítségével betekintést is nyerhettünk az épület belsejébe, ami így inkább egy hatalmas lefolyónak tűnt.

A cikkünk megjelenése után percekkel viszont mindenféle előjel nélkül a felső elem öt kitüremkedéséből az egyik tetején megjelent egy jól ismert rúna, ezúttal hologram formában:

Egyelőre nem tudni, hogy hogyan folytatódik a történet, de sokak szerint mostantól naponta megjelenik egy új rúna a tetején, amikor pedig mind az öt piedesztált elfoglalják ezek a hologramok, akkor elindul egy event. Egyelőre viszont még semmi sem biztos, hisz ahogy lenni szokott, ismét a sötétben tapogatózunk egy-egy esemény elindulása után. Vannak, akik 24 órára, de akadnak olyanok is, akik 12 órára teszik a rúnák megjelenését, így lehet, hogy délben, de az is lehet, hogy ismét 6-kor jelenik meg egy rúna.

Másrészről viszont úgy tűnik, hogy a közeljövőben egy újabb gránát érkezhet a játékba, ami hasonlóan működik majd, mint a Stink Bomb csak éppen radioaktív füstöt okád magából.

Egyelőre vajmi kevés fájl áll rendelkezésre így az sem biztos, hogy valaha bekerül a gránát, de még azt is nehéz megmondani, hogy sebzésre lesz alkalmas vagy éppen hasonló szerepet tölt majd be, mint a vaultolt füstgránát. Mindezek mellett az is előfordulhat, hogy a Stink Bomb kikerül hamarosan a játékból és ezzel a radioaktív megoldással szeretnék pótolni, ami nem csak sebezni fog, de a látásunkat is megnehezíti. Kíváncsian várjuk hogyan folytatódik a történet és láthatjuk-e valaha a radioaktív füstgránátot.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba (x)

Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.

Közvetítések