Újabb hét, újabb csalásgyanú, most viszont van, aki az Epic-et hibáztatja

Emlékeztek még XXiF ügyére a harmadik hétről? Visszatért.

Néhány héttel ezelőtt egy igen elkeserítő történet zavarta meg a Fortnite World Cup selejtezőit, a harmadik heti Solo selejtezőn ugyanis kiderült, hogy az egyik játékos -az akkor még a Rise Nation emberének számító XXiF egy-két ismerősének segítségével kvalifikálta magát a New York-i döntőbe.

Az esetet kivizsgálta az Epic, és arra jutottak, hogy intézkedniük kell, XXiF spotját elvették és 14 napos, azaz két hetes eltiltást kapott a World Cup mérkőzéseiről. Nos, a probléma itt kezdődik, a harmadik héten ez bizony igen gyenge büntetésnek számított, hiszen XXiF-nek még mindig volt 5 hete, hogy kvalifikálja magát. Ez az időpont most pedig elérkezett, ugyanis a week 8 során csapattársával, Ronaldo-val a 3. helyen zárták az egymillió dolláros selejtezőt. A közösség természetesen egyből gyanút fogott, hiszen aki egyszer csalt, az bármikor ügyeskedhet legközelebb is. Hamar előkerült az alábbi videó, amin azt láthatjuk, ahogy egy játékos szinte önként felkínálja magát XXiF-nek, konkrétan az ölébe érkezik és elkezdi csákányozni.

Mondanunk sem kell, hogy milyen reakciót váltott ez ki a profi mezőnyből, sokan tweeteltek az esetről.

Természetesen amíg az Epic nem mondja azt, hogy ezúttal is csaltak a srácok, addig nem lehet biztosra állítani, hogy valóban ez történt. Az alapvető konfliktust az okozza, hogy egy olyan páros, akik korábban bizonyított csalás miatt bant kaptak, most ott lehetnek a 30 millió dolláros döntőben, mivel az Epic csupán két hetes eltiltást adott nekik.

Érdemes átpörgetni XXiF tweetjét is a tegnapi eredményükről, elég egyértelmű, hogy a közösségnek mi a véleménye róla.

Az Epic a múltkori ügyet is kivizsgálta, reméljük, hogy ezt a hetet sem hagyják a levegőben lógni, ha pedig bebizonyosodik, hogy a feltételezések nem alaptalanok, akkor komolyabb büntetést adnak majd az érintetteknek.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!