Prop Hunt típusú bújócskával erősíthet a Fortnite a közeljövőben

Prop Hunt típusú bújócskával erősíthet a Fortnite a közeljövőben

A népszerű játékmód igazi őrültek házát hozhat a pályára, képzeljük csak el, hogy fut majd előttünk egy hűtő, vagy akár egy alma.

A 9.20-as frissítés során az adatbányászok rengeteg információt tudtak előkaparni a játék fájljaiból, ám mindent ezúttal sem sikerült, sőt kifejezetten sok minden maradt rejtve. Az Epic Games nagyjából december óta számos elemet titkosít egy-egy frissítés alkalmával, az információdementoroknak pedig vagy több idő kell ahhoz, hogy feltörjék ezeket a titkosításokat, vagy pedig nem is tudnak hozzáférni az érdemi információhoz.

Ezúttal is ez történt, majd egy héttel a frissítés után derült ki, hogy érkezhet a jövőben a Prop Hunt nevű mód a Fortnite-ba is. Aki nem ismerné, ez egy klasszikus bújócska alapokon nyugvó játékmód, csak épp a búvóhelyet kereső játékosok eggyé válhatnak a pálya bármelyik elemével. Főleg azoknak lehet ismerős a játékmód, akik játszottak CoD-dal, vagy Garry's Moddal.

A játékmód kapni fog egy új "fegyvert" is, az előzetes információk szerint a Prop-o-matic stukker segítségével vehetjük majd fel valamilyen pályaelem alakját.

Ki tudja, talán még egy szem alma is lehetünk majd a fa alatt.

Az alábbi videóban meghallgathatóak a játékmód hangeffektjei.

Itt pedig a Prop-o-matic stukker nézhető meg in-game.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a játékmód mikor érkezhet, ahogy arról sem, hogy mekkora területen hány fős csapatok játszhatnak majd egyszerre.

A másik jövőbeli LTM-ről olvastál már?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!