Csere a Budapest Five-nál, msN az akadémiában folytatja!

Csere a Budapest Five-nál, msN az akadémiában folytatja!

A 14 éves játékos tehetsége megkérdőjelezhetetlen, azonban túl fiatal a versenyzéshez, legalábbis a liga szabályok szerint.

A utóbbi időben a Budapest5 és a Gamerzone remek teljesítményt mutatott az ESL One New York nyílt kvalifikáción. Mégis csak az utóbbi gárda vehetett részt a zárt kvalin, ugyanis a BP5-ot kizárták msN életkora miatt. Végül a Gamerzone-nak sem sikerült kijutnia Amerikába, sajnos a Turkey5-tól kikaptak a délután 2-1-re. Éppen emiatt és a korábbi problémák miatt viszont eljött az idő a BP5-nál, hogy cseréljenek egyet. A próbajátékra bekerülő msN remek formát mutatott és kitartó munkája sokat segített a csapaton, viszont a ligák és versenyek szervezői szerint 14 évesen még túl fiatal, mindenhol 16 éves minimum korhatártól lehet elindulni, így csapata kényszerhelyzetbe került. MsN-t viszont nem engedik el, a bejelentés alapján egy akadémia csapatba kerül majd:

Az akadémia további tagjairól még semmit sem tudunk, ahogy az msN pótlására érkező játékos kilétéről sem. A pletykák szerint a markk-torzsi-szarvasmarha trióból szeretnének valakit leigazolni, de egyelőre biztos információnk még nincs. Amint megérkezik a hivatalos bejelentés, azt természetesen nálunk is elolvashatjátok majd.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések