Esport1 - A játék, ahol kifejezetten jó ha neon zölden világítasz a sötétben

Felér-e az elődökhöz a Double Fine legújabb játéka?

Tim Schafer neve ma már talán egyre kevesebbeknek cseng ismerősen, ami egy roppant szomorú, de egyben természetes dolog is. Az egykori LucasArts egyik legnagyobb elméje és a mai Double Fine Productions vezérigazgatója olyan játékokkal írta be magát a videojátékok történelemkönyvébe mint a The Secret of Monkey Island, a Day of the Tentacle vagy a Grim Fandango.

A klasszikus kalandjátékok azonban egész egyszerűen már nem vonzzák a játékosok szemeit, így Schafer és a 2000-ben alapított Double Fine is más műfajok felé vette az irányt. A Psychonauts remek volt, a Brütal Legend is egyedi és szórakoztató volt még 2009-ben, aztán egyre kevesebbet hallottunk a cég felől és a játékok minősége is alulmaradt az elődökhöz képest. 2014-ben aztán berobbant a fantasztikus Broken Age, ma már tudjuk, hogy gőzerővel készül a Psychonauts 2, pár napja pedig megjelent a Double Fine legfrissebb játéka a RAD.

A márciusban bemutatkozott programon azonnal megakadt a szemem, egyedinek, szépnek ugyanakkor kellően elborultnak nézett ki, ráadásul a roguelike játékok egyre szűkebb táborát képviseli, mindez a Double Fine berkeiből. A régimódi Tim Schafer játékok rajongójaként alig vártam, hogy belevethessem magam, hogy aztán egy nagy adag '80-as évekbeli stílus, sok órányi bosszúság, de ugyanennyi izgalom után felemás szájízzel próbáljam átadni, milyen is a RAD-dal játszani.

A történet szerint egy olyan világban járunk, ami túlélte az apokalipszist, az emberiség megmenekült, a legmodernebb gépek segítségével pedig új fejlődésnek indult, egészen a következő armageddonig. A világ újra elpusztult és ezúttal minden romokban is maradt, sőt, a lakosság felnőttjei is nyomtalanul eltűntek, hátrahagyva a fiatalokat. Nem szeretnék elspoilerezni semmit, de mi egy olyan gyereket alakítunk aki képes túlélni a mérgező világban, sőt, még hasznára is tudja fordítani a különböző toxikus anyagokat. A játék során ugyanis nem XP-t gyűjtünk amit aztán különböző tulajdonságaink fejlesztésére használhatunk, hanem sugárzást, amivel ugyanúgy szinteket tudunk lépni, mint bármelyik szerepjátékban. A csavar a dologban, hogy szintlépéskor a játék automatikusan ad egy új képességek, azaz mutációt amivel ha szerencsénk van, akkor erősebbé válunk.
Már az első előzetesben megtetszett ez a játékelem, a végeredmény viszont nem lett tökéletes. A képességek többsége ugyan rendben van, hasznosak és valóban segítenek minket, a gond leginkább az elosztással van. Fájóan véletlenszerű, hogy éppen melyik képességet kapjuk meg, ahogy az is, hogy az adott főellenség előtti pályán vagy pályákon hány képességet szerezhetünk meg.

Ez pedig egy roguelike játéknál különösen bosszantó, hiszen a pályák véletlenül generált helyszínek, sosem ugyanaz a felépítésük és a méretük is nagyban változhat. Első nekifutásra még a legkisebb ellenfél is megölhet minket, ilyenkor minden képességünket, pénzünket és sugárzásunkat elveszítjük és kezdhetjük elölről az egészet. A random pályák miatt pedig van, hogy három képességgel jutsz el egy főellenségig, de van olyan este is, amikor csak eggyel. Mondanom sem kell, hogy utóbbi esetek szinte kivétel nélkül halállal végződnek és jöhet egy friss start.
Ha viszont szerencsénk van és ellenfelekkel kellően telezsúfolt és nagy pályákat fogunk ki, akkor tényleg egy izgalmas és egyben kellően nehéz játékot kapunk, aminek a hangulatára nem lehet panaszunk. Már ha még nincs eleged a '80-as évekből és a retróból. A játék ugyanis pontosan ezt a stílust hozza, mindenhol neon színek dominálnak, a játéksorán folyamatosan velünk lévő mesélő pedig minden cselekedetünket valamilyen vicces, popkultúrális utalással kommentálja. A kedvencem az volt, amikor egy halál utáni újrakezdésnél a mesélő a Guns N' Roses legendás dalára utalva Sweet Mutant O'Mine-ként üdvözölt.
Összességében a RAD egy újabb remek játék a Double Fine műhelyéből, igaz, hibái bőven vannak. Egy idő után sajnos unalmassá válik a harc, mivel semmilyen extra harcrendszer nem került a játékba. Közelharci fegyverünkkel csaphatunk szét minden utunkba kerülő mutáns létformát, illetve a képességeinket használhatjuk. Az is egy roppant fájó pont, hogy roguelike játék ide vagy oda, egy minimális tutorialt elviselt volna a játék. Ellenben a hangulat, a dizájn, a folyamatosan kibontakozó történet hibátlan véleményem szerint. Ha eddig is szeretted a Double Fine játékait akkor mindenképpen ajánlom kipróbálásra, de ha egy igazi tim Schafer-féle remekműre vágysz, akkor jobb lehet megvárnod a 2020-ban érkező Psychonauts második részét.