"Ha edző szeretnék lenni, akkor úgy térek majd vissza, mint zonic" - zeus

Visszavonulásáról és jövőbeli terveiről is mesélt zeus.

Zeus már többször beszélt arról, hogy 2019 talán az utolsó éve lesz, mint aktív játékos, hétfőn pedig mindez bebizonyosodott. A Na'Vi irányítója a moszkvai BLAST Pro verseny után szögre akasztja az egeret, ráadásul még a csapat edzője, Kane is vele tart. Zeus legfrissebb VLOG-jában visszavonulásának körülményeit taglalta.

Ahogy azt sejteni lehetett, a berlini StarLadder Majorön elért sikertelenség volt az, ami a végleges elhatározás felé lökte az ukrán játékost. Igaz, hogy hónapok, sőt, évek óta szenved a Na'Vi, a 2017-es katasztrofális teljesítményükhöz képest sokat javultak. A legnagyobb cél, a Major győzelem viszont nem sikerült.

"Úgy érzem, már nem tudok olyan teljesítményt nyújtani, mint korábban. A legtöbbször még saját magamnak is bizonygatnom kellett, hogy képes vagyok rá, hogy meg tudom csinálni. Még azok a versenyek is nagyon nehezek voltak számomra, ahol egyébként győzni tudtunk. Rengeteget gyakoroltunk a Major előtt, mindennek jól kellett volna működnie, de mint játékos elbuktam. Nem tudtam 100%-osan a játékra figyelni. Általában én vagyok az aki irányítja a srácokat, buzdítom őket, kiabálok velük, de a Major alatt sem elég energiám, sem elég magabiztosságom nem volt. Őszintén szólva úgy gondoltam, hogy az év végéig játszani fogok, de végül a jó döntést hoztam meg."

Miközben a hírek arról szólnak, hogy zeus távozása után GuardiaN érkezhet a Na'Vi-hoz, a 31 éves irányító arról is beszélt, hogy nem fordít hátat az e-sportnak, továbbra is követni fogja az eseményeket, a CIS Esports League keretein belül pedig azon fog dolgozni, hogy felépíthessen egy csapatot, akik majd a legjobbak lesznek.

"A célom az, hogy időt spóroljak a játékosoknak. Hogy ne kelljen 10 évet várniuk az első bajnoki győzelmükre, mint nekem, legyen inkább csak 5 év hosszúságú az a munka. A tapasztalataimat, a tudásomat szeretném megosztani, megmutatni mit hogyan érdemes csinálni. Ezt tettem a Gambit-nél és a Na'Vi-nál is. Egy offline akadémiát szeretnék indítani, ahol a legjobbak tanulhatnak majd, főként a CIS Esports League játékosai közül. Szóval ha megvan benned minden ahhoz, hogy profi játékos légy, akkor ne habozz megmutatni, mi pedig megfelelő körülményeket biztosítunk majd a fejlődéshez."

"Ha edző szeretnék majd lenni, akkor megújult erővel térek majd vissza, ahogy zonic is tette. Tartott egy hosszú szünetet a karrierjében, aztán az Astralis edzője lett, megnyertek már négy Majort, az Intel Grand Slam első szezonját és számos más versenyt. A csapata verhetetlen volt egy egész évig, ez király. Így kell visszatérnie bárkinek is!"

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!