íme a GWENT Challenger #5 résztvevői

íme a GWENT Challenger #5 résztvevői

Hétvégén érkezik a GWENT Challenger-széria 5. felvonása

Végre ismét GWENT-bajnokság kerül megrendezésre, hiszen a GWENT Masters versenysorozat utolsó előtti állomásához érkezünk, az 5. Challenger eseményhez.

A legutóbbi GWENT bajnokság márciusban zajlott le, amely a GWENT Open #8 nevet viselte, most azonban komolyabb vizekre evez a széria, hiszen a World Masters előtti végső megmérettetésre kerül sor szombaton és vasárnap.

Ideje tehát megnézünk, kik vesznek részt az 5. Challengeren!

Adzikov

Az Open Beta utolsó bajnokságán, a Gwent Open #7 során a lengyel Adzikov kvótát szerzett a Gwent Challenger 5. felvonására, amikor 2. helyen végzett Freddybabes mögött. Összesen már 7 Gwent Masters eseményen vesz részt a mostanival együtt, és olyan jól ismert neveket tudott maga mögé utasítani eddig, mint Tailbot és GameKing. A jó szereplés tehát elvárt tőle, és kíváncsian várjuk, hogy taktikája, mellyel az adott meta 1-1 tipikus pakliját célozza meg, sikerrel jár-e most.

Kolemoen

Aki nyomon követte a GWENT Masters történéseit, annak nem kell különösebben Kolemoent sem bemutatni, hiszen szinte állandó résztvevője ezeknek az eseményeknek. A Homecoming óta megrendezett egyetlen bajnokságon, a Gwent Open #8 során szerezte meg kvótáját a Challengerre. Az Open során legendás küzdelmet vívott Tailbot ellen (3-2), a döntőben viszont wangid1 3-1-es összesítéssel megállította a feltörekvő német versenyzőt. Semmi sallang, jellegzetes rövidnadrág, és stabil játékmenet várható ismét Kolemoentól.

Tailbot

Valószínűleg az egyik legmegosztóbb személyiség Tailbot (kedvelői által TailGOD), hiszen elképesztő mennyiségű önbizalom szorult a lengyel srácba. A vele készült interjúk során mindig elárulja, hogy a következő ellenfelét is a földbe döngöli, illetve, hogy nem fél senkitől, ezáltal pedig sokakból szimpátiát, míg másokból talán némi megvetést vált ki. Az Open #8 végén lezárult a Challenger #4 és #5 közötti ciklus, így az ebben az időszakban legtöbb Crown Pointot összegyűjtő játékos kvalifikálódott erre a megmérettetésre, 145 pontjával pedig Tailbot az, aki magának tudhatja ezt az előkelő pozíciót. Érdekes paklik, rengeteg tesztoszteron és a legjobb nyilatkozatok várhatóak Tailbottól.

Freddybabes

A versenysorozat talán másik legikonikusabb figurája a brit Freddybabes, aki remek metaértékeléseket és paklikat oszt meg YouTube csatornáján, streamjein viszont teljesen elengedi magát, és egy új oldalát mutatja közönségének. Eredményei magukért beszélnek:

Nyertese a 2. Open bajnokságnak és a 2. Challengernek, kvótáját a mostani küzdelemre pedig a 7. Open megnyerésével érdemelte ki. Ezenkívül majdnem mindegyik Gwent Masters állomáson megmérettette magát, jellegzetes fejfogása és maga elé mormogása pedig szintén kezd védjegyévé válni. Mint mindig, most is a döntőbe várható a fiatal tehetség.

Chezzy93

Szintén egy brit versenyző, ám ez lesz az első szereplése a Gwent Masters világában. Az online selejtező megnyerésével jutott be erre a Challengerre, streamjein pedig KingChezz93néven ismert, amelynek elmaradhatatlan kelléke koronája. Eredin Slyzard paklija méltán hírhedt volt a selejtező során, a meta azonban rengeteg változott azóta, így kíváncsian várjuk, mire lesz képes. Valószínűleg láthatunk tőle Szindikátus paklit is, hiszen ez a kedvenc frakciója.

Magpie31

A moldáv versenyző ugyancsak online selejtezőn keresztül jutott be a Challengerre. Eddigi eredményei stabil top 10-20 közötti helyezések voltak a Pro ranglétrán, ám az áttörés egészen idáig váratott magára. Nehéz megmondani, mire számíthatunk tőle, ám valószínűleg méltán került be a legjobbak közé.

Wangid1

A 8. Open másik döntőse Kolemoenon kívül a kínai származású wangid1 volt, aki a Pro Rank éléről került be arra a bajnokságra, ráadásul az eddig elért legmagasabb MMR-ral tette meg mindezt. Arachas Queen paklijával nagy meglepetést okozott, hiszen nem tekintették túl életképesnek ezt a szörnypaklit, ám wangid1 pakliépítő zsenialitása megmutatkozott: 3-1-re győzte le ellenfelét a döntőben, ezzel pedig megszerezte a kvótát a Challenger 5. felvonására. Kreatív paklik és váratlan megoldások színesíthetik tehát játékát, és őt is az esélyesek között tartják számon.

Damorquis

A Team Aretuza esport-csapat társalapítója a Challenger #4 megnyerésével érdemelte ki kvótáját, még az Open Beta során. Akkori paklijai már-már memedecknek mondhatóak, hiszen rendkívül rizikós volt mindegyik, a döntőben ráadásul csapattársával, AndyWanddal került össze, aki a közös gyakorlásnak köszönhetően szintén hasonló paklikat játszott. Szoros küzdelemben 3-2-re győzedelmeskedett, ráadásul 0-2-ről megfordítva, azaz reverse sweeppel sikerült felülmúlnia ellenfelét. Tőle is kreatív, és valószínűleg szórakoztató paklik várhatóak.

A GWENT Challenger #5 streamje szombaton és vasárnap is délután 4 órakor kezdődik. Várhatóan az egyik legizgalmasabb Challenger kerül majd képernyőre, a következő kiegészítő pedig vagy szeptember vagy október végén érkezik, így vasárnap mindenképpen várható valamilyen bejelentés vagy trailer ezzel kapcsolatban.

A közvetítést itt követhetitek:

CD Projekt Red Twitch

Gwent Youtube

Találkozunk a streamen!

ÍRD MEG A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Gwent Hungary Facebook csoport

Kövess Minket!