Nevezhető szimulátornak a Codemasters F1 játéka? Bereznay Dani válaszolt!

Nevezhető szimulátornak a Codemasters F1 játéka? Bereznay Dani válaszolt!

A magyar e-pilóta az F1 Esports Series mezőnyének egyik legjobbja, ez már egy esztendő után kiderült, és az is látszik, hogy elszántabb, mint valaha. Most megválaszolta nekünk az egyik legtöbbet feltett kérdést.

A V4 Future Sports Festivalon feltűnt a virtuális Formula 1 egyik legismertebb személyisége, a tavalyi ezüstérmes, jelenleg az Alfa Romeo e-sportolója, Bereznay Dániel is. Elmondása szerint a szombati napon látottak annyira megtetszettek neki, hogy vasárnap is kilátogatott a rendezvényre. Ennek apropóján beszélgettünk el vele egy kicsit, hiszen elstartolt az újabb F1 Esports Series szezon is.

Az első eseményen három futamot kellett teljesítenie a mezőnynek, de sajnos a magyar versenyzőnek nem sikerült olyan eredményt elérnie, amilyet szerette volna. Közbeszólt a technika, de a balszerencséből is kijutott, így hát hiába mentek jól az időmérőn, a futamok közül Daninak csak Bakuban sikerült pontot szereznie egy 7. hellyel. Rajta kívül a címvédő Brendon Leigh is küszködött, hiszen dobogó közelébe csak egyszer tudott kerülni. Az alábbi rövid interjúban megkérdeztük mit gondol az új szezonról, és mi a véleménye a játékot ért kritikákról, miszerint a Codemasters alkotása nem nevezhető szimulátornak.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!