Október 13-án jön a záróevent, jövőhéten pedig érkezik a visszaszámláló is

Október 13-án jön a záróevent, jövőhéten pedig érkezik a visszaszámláló is

Most már az időpont biztos, csak maga az event kérdéses.

A fejlesztők nemrég bejelentették, hogy egy héttel meghosszabbították a 10. szezont. Ez már lassan bevett szokássá válik, hisz szinte az összes szezonban láthattunk erre példát. Viszont a megszokott mellett rendhagyó újdonság is érkezik, ugyanis a szokásos hét közbeni szezonzárás helyett, most vasárnap este lesz vége a 10. szezonnak. Ez viszont nem véletlen, hisz kiderült, hogy a régóta várt záróevent is aznap lesz. Eddig csak annyit tudtunk, hogy vasárnap, de most már biztosra vehetjük, hogy 13-án valami nagy dolog történik majd a Fortnite világában, ugyanis minden arra utal, hogy a sziget vagy egy része elpusztul, erről többet egy korábbi cikkünkben olvashattok.

Az elmúlt hetekben nem érkezett túl sok információ a szezonzárással kapcsolatban, de az adatbányászok továbbra is kutakodtak, ennek köszönhetően pedig megtalálták a visszaszámláló helyét Dusty Depotban.

Továbbá úgy tűnik, hogy Cattus csontváza eltűnik majd az Event idejére.

Ez viszont közel sem biztos, hisz néha visszajátszásokban is eltűnik, így könnyen előfordulhat, hogy csak egy hibáról van szó. Ha viszont nem, akkor lehet ismét láthatjuk a robot és a szörny harcát egy alternatív idősíkon. Kicsit több, mint egy hét van hátra a szezonzárásig és az eventig, ahol minden kiderül.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések