Lengyelország eddigi legnagyobb Rocket League LAN-ján magyar csapat is részt vesz

A PGA Poznań Game Arena elhozza történelmi barátaink eddigi legkomolyabb Rocket League versenyét, az Actina Rocketmania Cupot.

Alig egy hónappal ezelőtt a magyar Rocket League közösség egy fokkal szorosabbra fűzte kapcsolatát a lengyel barátainkkal, hiszen a magyar válogatott -CokeHUN, Negsy és Richmond- egy barátságos mérkőzés keretein belül összecsapott a lengyel trióval, és végül egy briliáns széria után győztesen távozott az arénából.

A buli most egy újabb szintre lép, 2019. október 19-én a Poznań Game Arena keretein belül a fenti három játékos ProfessorvF-fel kiegészülve kiutazik Lengyelországba, hogy összecsapjon 7 másik indulóval. Három csapat meghívás alapján került be az eseményre, többek között a Dribble Hungary delegálta a magyar képviselőket, a másik öt induló pedig selejtezők útján küzdheti ki magát a tornára.

Ugyanez a szervezőgárda hívta életre egyébként azt a showmeccset is, amikor a Gliwice Esports játékosai mérték össze tudásukat az FC Barcelona embereivel.

Néhány hónappal ezelőtt a Fortnite-ot is fejlesztő Epic Games felvásárolta az addig önállóan tevékenykedő Psyonixet, ennek az üzletnek az egyik elsődleges célja pedig az volt, hogy a játék e-sport területe hatékonyabb fejlődésen essen át, elvégre az Epic Games olyan kapcsolatokkal bír, amiket addig aligha érhetett el a Psyonix.

Honfitársainknak sikeres versenyzést kívánunk, a selejtezők ágrajzait itt érhetitek el.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!