"Ha elmúltál 13 és még mindig Fortnite-ozol, akkor komoly problémád van" - DrDisrespect

A doktor ismét egy kicsit belelovalta magát a játékba és gyorsan megsértette a játékosbázis 80%-át.

DrDisrespect erősebb beszólásain már talán senki sem lepődik meg. A pályadizájnerből avanzsált karakter streamert a legtöbben csak imádni vagy éppen utálni tudják. Az viszont biztos, hogy mindig hű a nevéhez és nem fél kimondani azt amit gondol, sőt néha bőven túlzásokba is esik csak azért, hogy reakciókat váltson ki. Valószínűleg ez történt most is, amikor éppen az egyik szokásos kihívását csinálta. A lényeg az volt, hogy négy kiválasztott játékban kellett volna összeszedni a győzelmet, szerencsétlenségére pedig pont a Fortnite-tal kezdett. Karakter ide vagy oda, Disrespect sosem volt oda a Fortnite-ért, amikor pedig csak azért lett második mert az ellenfele elbújt míg ő meghalt az utolsó körben, végképp elszakadt a cérna.

Először csak magát a Fortnite-ot szapulta aztán belőtt egy olyan mondatot, ami garantáltan felborzolta a kedélyeket.

"Ha elmúltál 13 éves és még mindig Fortnite-ozol, akkor igen komoly mentális problémád van. Valami tuti nincs rendben veled, ÉBREDJ FEL!"

Ha már elmúltál 13, akkor sem kell megijedned, hisz az egyértelmű, hogy Disrespect sem gondolta ezt komolyan és csak a show miatt fogalmazott így. Az viszont látszik, hogy a bajnokot szinte csak a Fortnite tudja így megtörni, könnyen lehet, hogy tényleg a Fortnite a legnehezebb Battle Royale a világon?

Erre pontos választ persze sosem kapunk majd, de ha valamikor hasonlót hallotok egy streamertől, akkor ne nagyon akadjatok fent rajta, hisz mindez csak showbiznisz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!