11 Floppert cipelő játékos a viharban állva lőtte el Bugháék csapatát

11 Floppert cipelő játékos a viharban állva lőtte el Bugháék csapatát

A halak a kompetitív játékosok ultimate kiegészítői a végjátékokban.

A Fortnite Chapter 2-es felvonását még a játékosok is számos szempontból csak kóstolgatják, hiába vagyunk már bő öt hete az új szezonban, a patch notes nélküli frissítéseknek köszönhetően mindig akad olyan módosítás, amit a játékosoknak maguknak kell felfedeznie, majd megszoknia. Van azonban valami, ami egyelőre örök, ez pedig nem más mint a Flopper. A Flopper az aktuális szezon új fogyasztható tárgya, pontosan egy zöld ritkaságú hal, ami 1 másodperc alatt 50 életet tölt vissza, ezért elképesztően erős. Ennél már csak a Slurpfish jobb, ami szintén 1 másodperc alatt elhasználható, ám a lila ritkaságú hal már a pajzsunkat is töltheti, viszont egészen ritka kiegészítőről beszélünk.

Mindent egybevetve a játékosok könnyebben jutnak hozzá a zöld halakhoz, egy áthorgászott korai játékszakasz után akár a fél táskánk ilyen halakból állhat. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, ugyanis a Flopper meg a Slurpfish toronymagasan a legjobb heal eszköz jelenleg, annyira erősek, hogy akár még az utolsó viharokban is gubbaszthatunk nyugodt szívvel. Egy játékos nemrég ezt tette, konkrétan a 8. és 9. körben campelve nyitott tüzet Bugha csapatára az FNCS múlt heti fordulójában.

A hangsúly nem is azon van, hogy Bugháékra, hanem hogy tette mindezt minimum 11 Flopperrel, vagyis a táskájának több mint fele csak halakból állt, egy slotba ugyanis 4 darabot tudunk eltenni.

A játékosok véleménye megoszlik a Flopperről, van aki szerint túl erős, és olyan is akad, aki elégedett vele, ugyanis szerinte így éri meg felhalmozni őket, és egy vagy akár két slotot is feláldozni értük, eldobva ezzel egy SMG-t, vagy egy csipát.

A mai napon egyébként pont kellett volna jönnie egy frissítésnek, ám az Epic Games különösebb indoklás nélkül eltolta azt.

Nektek mi a véleményetek a halakról; túl erősek, vagy jók így?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!