A finn Jamppi botrányba keveredett – brit játékos érkezhet az OG csapatába

Máris változás a rengeteg pletykától hangos OG együttesében.

Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy a Dota 2 Invitational versenyének már kétszer is trónjára ülő OG szervezete beszáll a CS:GO világába is, nem is akár milyen csapattal. A korábbi hírek szerint a korábban Vitality csapatát erősítő NBK, az ENCE-ből kikerülő Aleksib, illetve a North egykori irányítója, valde trióval megfűszerezett csapat állhat össze, hozzájuk csapódhat DeadFox egykori csapattársa a HellRaisers-ben a jordán ISSAA, az ötödik játékos pedig egy fiatal 22 éves finn tehetség, aki nem más, mint Jamppi. Később és olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy a V4FSF bajnokát, a TRICKED-et igazolja le az OG, hiszen menesztették a dán csapatot, ráadásul az OG-t Dániában jegyezték be.

A jelenleg SJ csapatában tevékenykedő Jamppi azonban kisebb botrányba keveredett, ugyanis kiderült, hogy köze van egy régi Steam felhasználóhoz, amelyen VAC ban szerepel. Helyére szintén egy fiatal feltörekvőt, a bolgár poizon-t nézték ki legelőször, de magas volt korábbi csapatából a kivásárlási ára, ráadásul az időből is kicsúsztak, így a compLexity azonnal lecsapott rá.

Az OG legújabb kiszemeltje viszont az ALTERNATE aTTaX német négyese mellett tevékenykedő brit Mateusz " mantuu " Wilczewski, akit egyes információk szerint már le is igazolt a csapat, ám hivatalosan ez még nincs bejelentve –ahogy a teljes csapat létrejötte sem. A 22 éves játékos karriere során ez lesz az első komolyabb kihívás, ráadásul az elmúlt 3 évben csupán két csapatban fordult meg, hiszen a jelenlegi ALTERNATE aTTaX mellett korábban a PANTHERS együttesét erősítette, ráadásul nem is bír rossz statisztikai mutatókkal, ugyanis 1.22-es rating adattal rendelkezik, ha csak a LAN versenyeket nézzük. Ezalatt a 3 év alatt trófeákat is gyűjtött be, hiszen háromszoros német bajnok (ESL Meisterschaft).

A hivatalos bejelentésre viszont még várni kell, az OG csapata pedig az alábbiakban festhet.

Nathan "NBK-" Schmitt
Aleksi "Aleksib" Virolainen
Valdemar "valde" Bjørn Vangså
Issa "ISSAA" Murad
Mateusz "mantuu" Wilczewski

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!